Nincs meglepetés: győzött a Fidesz

Jó volt az idő, kevesen szavaztak

[V.J.] publikálva: 2014-10-13 14:35:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Meglepetések nem születtek a vasárnapi önkormányzati választásokon. Alacsony érdeklődés mellett maradt a Fidesz hegemóniája a helyhatóságokban. Budapestet továbbra is Tarlós István vezeti, de Bokros Lajos sem szerepelt rosszul az előzményekhez képest.


A csodálatos őszi nyárban az emberek inkább csak polgárként, mint választópolgárként viselkedtek.  Az önkormányzati választásokon való részvétel nem érte el a négy évvel ezelőtti szintet sem, sőt Budapesten sem volt választási hangulat.

Ahogyan az várható volt, vidéken a Fidesz megőrizte szinte teljes egyeduralmát. Enyhén erősödött a Jobbik, az LMP pedig szinte teljesen láthatatlan lett a megyei önkormányzatokban, és a vidéki településeken. Szegeden megtarthatta polgármesteri székét Botka László, de ezzel az ellenzék ereje ki is fulladt.

A fővárosban Tarlós István kényelmes kormánypárti többségre támaszkodhat a közgyűlésben. Kicsit javított az ellenzék, hiszen Zuglóban a Papcsák Ferenc után az Együtt–PM jelöltje, Karácsony Gergely küzdhet majd a fideszes többségű közgyűléssel. A XV. kerületben pedig a DK-s Hajdú László lesz a polgármester.

A magát jobboldali-konzervatív demokrataként meghatározó Bokros Lajos, a baloldali szavazatokkal 36.03 %-ot kapott. Mindez a teljes képet nem változtatta meg. Öt évig újra szinte kizárólagosan a jelenlegi kormányzó pártok irányítják az önkormányzatokat.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Ahol egy szavazat is dönthet

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vasárnap reggel nagyon meglepődhet
Jön a szokásos óraátállítás
PÉNZTÁRCA
Van ahol 100 százalékkal emelik a kötelezőt
Másfél millió autós nem örül 2014-nek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ezek az új év új utazási trendjei
Az okosvárosoké a jövő
RECIKLI

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--