Magyarország díszvendég a könyvvásáron

Pozsonyban mutatkoznak be a magyar kiadók

[j.protic] publikálva: 2019-10-31 10:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A pozsonyi könyvásár - tavaly /illusztrációs felvétel/

A pozsonyi Incheba vásárközpont kiállitási területén november 7. és 1O. között immár 27.szer kerül sor a Bibliotéka nemzetközi könyvásárra. A rendezvény diszvendége az idén először Magyarország lesz.


A rendezvény előtt sajtótájékoztatót tartottak Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén .Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója hangsúlyozta, díszvendégnek lenni megtiszteltetés és kihívás is egyben, s Magyarország ezeknek minden bizonnyal eleget is tesz ezen a rangos rendezvényen.

Pető Tibor, Magyarország szlovákiai nagykövete beszédében kiemelte, hogy Magyarország és Szlovákia között egyre több a kapcsolódási pont, amely mélyíti egymás megismerését és elfogadását. A nagykövet bízik benne, hogy az itteni könyvbemutatók, de az ehhez kapcsolódó rendezvények is hozzájárulnak a magyar kultúra még szélesebb bemutatásához.

Az előzményekhez tartozik, hogy 2016-ban Szlovákia volt a Budapesti Könyvhét díszvendége, számos szlovák szerző magyarra fordított művét mutatták be nagy sikerrel s már akkor megkezdődött az a diplomáciai folyamat, amelynek eredményeképpen idén Magyarország kapta a díszvendég tisztét a pozsonyi könyvvásáron.

Schőberl Márton, a Magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Magyarország évente mintegy tizenkét alkalommal szerepel a világban különféle könyvvásárokon. Ezekkel a külföldi megjelenésekkel kettős célja van, egyrészt a szakmai kapcsolatépítés, a kiadók, az üzletek számára lehetőséget teremteni a kapcsolatteremtésre. Másrészt pedig a széles olvasóközönség számára bemutatni a magyar irodalom legújabb termését, illetve klasszikus remekeit és még több olvasót szerezni. Most erre számítanak Pozsonyban is. Az Incheba vásárközpontban a magyar bemutatkozásra központi helyen 56 négyzetméteres terület áll majd rendelkezésre, kávézóval kiegészülve, ahol alkalom adódik beszélgetésekre, találkozókra.

A magyar könyvkínálat színes és gazdag, többek között olyan szerzők szlovákra lefordított műveit vonultatják fel, mint Dragomán György, Hamvas Béla, Kerékgyártó István, Nádas Péter, Szabó T. Anna, de helyet kapott a kínálatban Balassi Bálint, illetve Petőfi Sándor kötete és a felvidéki szerzők alkotásai is. Összesen 22 magyar mü jelenik meg szlovák forditásban.

Egy vers- és egy prózaantológia is napvilágot lát a magyar díszvendégség apropóján a Vámbéry PT és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum jóvoltából. Az Inchebában november 8-án, pénteken hazai magyar prózaírók, a Pozsonyi Magyar Intézetben pedig költők beszéljenek magukról és a szakma helyzetéről.

A kísérőprogramok között szerepel az a színházi előadás is, amely Daniela Kapitáňová forradalminak számító regényéből született a budapesti Örkény Színházban. A Könyv a temetőről 2000 tavaszán hatalmas sikert aratott szlovákul, később magyarul is.

Tavaly 45 ezer ember volt kíváncsi a rendezvényre, az idén még több látogatóra számítanak – hangzott el a tájékoztatón. Magyarországon kívül Lengyelország, Csehország, Oroszország, Románia is bemutatja újdonságait.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hőségriasztás Budapestre, majd jön a hideg
Szélsőséges időjárás Magyarországon
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Feltámad a Genesis
És egyből turnéra is indul

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--