Már a sörfogyasztás is jelzi a vírust

Jelentősen csökkentek az eladások

[seifert.p] publikálva: 2020-07-18 07:11:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Tíz százalékkal, 1,8 millió hektoliterre csökkent az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei második negyedéves forgalma 2019 azonos időszakához képest a vendéglátó és a rendezvény szektor leállása és a vártnál lassabb helyreállása miatt - közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője az MTI érdeklődésére.


A csökkenés minden termékszegmenst érintett, így az első fél év adatai alapján már látható, hogy idén a korábbi éveknél kevesebb sört értékesít majd a magyar söripar, annak ellenére, hogy a májusi időjárás lényegesen kedvezőbb volt a tavalyinál, és a kiskereskedelemben fellépő magasabb kereslet némileg ellensúlyozni tudta a vendéglátásból kieső forgalmat.



Különösen erős a visszaesés a csapolt söröknél, ahol az eladások az előző év második negyedévének mindössze 35 százalékát, alig 62 ezer hektolitert tettek ki.



Kántor Sándor elmondta, hogy ugyan a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt csökkent a kereslet, azonban egyebek mellett az export tevékenység erősítése segítette a munkavállalói létszám fenntartását.
A söripari vállalatok külföldi eladásai csak 4 százalékkal, 6000 hektoliterrel estek a második negyedévben. Ugyanebben az időszakban az import mennyisége látványosan, a korábbi forgalom 29 százalékával, 80 ezer hektoliterrel csökkent, hozzásegítve a magyar sörtermelést a foglalkoztatottság fenntartásához.

A söripar öt legnagyobb vállalata 1597 embert foglalkoztat Magyarországon - ismertette a vezető.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Igazi jenki nem hajt villanyautót
Még bérautónak sem kell
PÉNZTÁRCA
Tisztes nyereség az Accornál
A költségmegtakarításnak is köszönhetik a profitot
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Így kell halat cumiztatni
Szopnak a kis édesek (fotó, videó)
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--