Nézze meg az ezüst 10000 forintost!

Emlékérméket bocsájt ki az MNB

[seifert.p] publikálva: 2016-07-29 11:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az MNB augusztus 1-jén, a forint bevezetésének 70. évfordulója alkalmából 10000 forint névértékű ezüst emlékérmét és annak 2000 forint névértékű színesfém változatát bocsátja ki, valamint forgalomba helyezi az 50 forintos forgalmi érme emlékváltozatát - írjae a jegybank.


Az emlékérmék törvényes fizetőeszközök - vagyis azokat elvileg a mindennapokban is lehet használni. Előlapjuk a megújított 20 ezer forintos bankjegy grafikai elemeit idézi fel. A grafikai háttérben mikro-írással a jelenleg hivatalban lévő elnök, dr. Matolcsy György aláírása, ezzel párban a hátoldalon a forint bevezetésekor regnáló elnök, dr. Oltványi Imre szignója is helyet kapott.

A hátoldalon az 1946. augusztus 1-jén kibocsátott forint és fillér érmecímletek, valamint az akkori 10 forintos bankjegyen látható ún. Kossuth-címer képe jelenik meg fő motívumként. Köriratként a "HETVENÉVES A FORINT" felirat olvasható, alul pedig az 1946-os évszám szerepel a forint bevezetésének évére utalva.

Az utalást még inkább erősíti, hogy a dátum első számjegyét az egykori egy forintos érme ihlette. A hátoldalon látható a tervező Kósa István kis méretű mesterjegye.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Sosem volt még ilyen kevés víz a Tiszában
Hatalmas homokpadok a mederben
PÉNZTÁRCA
Már nem érjük be bármivel
Igényesebbek lettek a magyar vevők
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tata nyitott könyve
Olyan, mint az Instán, pedig igazi kötet
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--