Várják a magyar vállalkozókat Afrikában

Magyar Napok Malawiban

[Hajdú Anna] publikálva: 2015-11-04 13:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nagy sikerű és jó hangulatú kulturális és gasztronómiai  eseménynek adott otthont a Malawiban működő Magyar Kulturális és Kereskedelmi Központ (HTCC). Szeremley Csaba, a központ igazgatója elmondta, a rendezvény sokat tett a két ország közötti kereskedelmi és kulturális kapcsolatok megerősítéséért.


A 16 milliós afrikai országban a kínai, angol, francia befektetők már jelen vannak, a dánok pedig sörgyárat is építettek. A HTCC azon dolgozik, hogy a magyar vállalkozások is partnerekre találjanak Afrikában. Szeremley Csaba a Magyar Nap keretei között felkérte az egyik helyi ingatlanvállalkozót, hogy képviselje a magyar gazdasági kapcsolatok ügyét Malawiban. A magyar vállakozóknak elsősorban a mezőgazdaság fejlesztését tekintve vannak lehetőségei az országban – mondta Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró az M1 Híradójában, aki maga is részt vett a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ által szervezett Magyar Napon. „Minden afrikai történet kaland, de mint minden ilyen kaland, komoly eredményekkel is kecsegtet.” – tette hozzá Kiss Róbert Richárd.

A gazdasági kapcsolatok ösztönzése mellett a humanitárius segítségnyújtás is fontos. A Magyar Afrika Társaság (AHU) rendszeresen küld önkéntes orvosokat Afrika rászorulóinak megsegítésére. A 12. orvosmisszó tagjai Malawi és Mozambik határvidékén dolgoznak, egy olyan régióban, ahol nincsen orvosi ellátás. Az orvosok 1000 embert fogadtak és több százat gyógyítottak, kezeltek. A misszió tagjai is részt vettek a Magyar Nap eseményein, ráadásul Dr. Jakkel Anna, kecskeméti háziorvos irányította egy óriási adag gulyás elkészítését.

A gulyás és a pogácsa is rendkívül népszerű volt a helyiek körében, kígyózó sorokban várták, hogy megkóstolhassák a sűrű levest és a hamuban sült pogácsát is. Az esemény vendégei ezen kívül részt vettek egy Magyarország kultúráját bemutató filmvetésen is – tette hozzá Kiss Róbert Richard.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Varsó, ahogyan még sosem láttad - I. rész
Város, ahova hazaküldte Chopin a szívét
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--