Hatalmas hajóroncs épül Prágában

Lakások is lesznek benne

[Kail] publikálva: 2019-09-30 09:36:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ez lesz a cseh főváros legmagasabb épülete, 25 milliárdba kerül majd.


Újabb extrém épületterv látott napvilágot a londoni tulipán alakú felhőkarcoló után, ezúttal Prágában. A Top Tower David Černý szobrász és Tomáš Císař építész nevéhez fűződik és érdekessége, hogy úgy néz ki, mint egy süllyedő hajóroncs. A 135 méter magasra tervezett felhőkarcoló, ha felépül, Prága legmagasabb épülete lesz, ahonnan csodás kilátás nyílik majd a cseh fővárosra. Az alkotónak nem ez az első megosztó projektje, korábbi épületei is sok vitát váltottak ki. Az ő nevéhez fűződnek a prágai tévétorony fekete óriásbabái és a híres Kafka-szobor is.

Elsősorban lakások és irodák kapnak helyet a hajóroncs alakú épületben, az alsó szinteken pedig kulturális központot és üzleteket alakítanak ki a tervek szerint. Tetőteraszát külső liftekkel lehet majd megközelíteni, így bárki gyönyörködhet majd Prága látképében. Már két éve dolgoznak a projekten, melynek költségvetése több, mint 2 milliárd cseh korona (25 milliárd forint). Ha megkapják az összes szükséges engedélyt, a Nové Butovice metróállomás közelében állhat a Top Tower. Az építkezés várhatóan 2021-ben indul és három évig tart majd a projekt mögött álló Trigema ingatlanfejlesztő cég szerint.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felszámolják a delfin-gulágot
Cousteu kapitány is ott lesz Oroszországban
PÉNZTÁRCA
Zuhanást áraz be az ingatlanpiac
Egyszerre igényesebb és olcsóbb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha nem akar autót látni nyaralás közben
Három gyönyörű sziget, ahonnét kitiltották őket
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.06.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Erdély
2025.06.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Vajdaság
2025.06.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Erdély ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--