Sziget - Gerendai már szinte hátra is dőlhet

A bérletek 95 százaléka gazdára talált

[seifert.p] publikálva: 2016-06-25 09:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Teljessé vált az idei Sziget programja, ami mostantól már napi bontásban is elérhető a fesztivál honlapján, s a jelek szerint minden eddiginél színesebb fesztiválra számíthatunk. A közönség érdeklődése is csúcsot dönt, eddig az egész hétre szoló bérletek 95%-a már gazdára talált.


“Ha ilyen tempóban találnak gazdára a jegyek, június végére elfogynak az egész időszakra érvényes belépők és nem tudunk majd több bérletet, csak napijegyet kiadni” – mondja Gerendai Károly, aki szerint nagy esély van idén a teltházra.

Az ötnapos bérletek már régen elfogytak, jelenleg a kiadható egyhetes jegyeknek már csak az 5%-a van a piacon. Bár az összes kiadható napijegyeknek még "csak" a 40%-a fogyott el, ez is lényegesen több, mint a korábbi években a hasonló időszakban volt, hiszen ezeket a jegyeket sokan csak a helyszínen vásárolták meg eddig. "A napi fogyások ráadásul korántsem egyenletesen oszlanak meg, ezért már most látszik, hogy idén is számíthatunk teltházas napokra" - jegyezte meg a főszervező. Összehasonlításképpen, tavaly augusztus elejére fogytak el a bérletek s a Sziget végül három teltházas napot számlált.

Gerendai korábban már elmondta: “Fontos megemlíteni, hogy már a fellépők bejelentése előtt nagyon jól fogytak a jegyek, tehát egyre inkább sikerül elérnünk, hogy - bár fontos a zenei felhozatal - elsősorban a feeling, és a különleges hangulat számít, vagyis a látogatók jelentős része már a Szigetre akar jönni, és nem bizonyos koncertekre.”

A 2016-os Szigeten több mint 1500 program vár ránk. Az előadók a világ minden tájáról, több mint 60 országból érkeznek. A közönség nemzetközisége is garantált, hiszen már 98 országból vettek jegyet az idei Szigetre, de a szervezők nagy örömére az elmúlt két évhez hasonlóan megint tovább nőtt a magyar látogatók száma is.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Itt a Sziget 2016 himnusza

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Egy év után újra látható a magyar vízesés
A csapadékos időjárás miatt kelt életre a Fátyol-vízesés
PÉNZTÁRCA
Ilyen a kaja az olimpián
Kaviár és hamburger
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Rendezvényterem a Várhegy gyomrában
Keresett helyszín a Várkert Bazárban
RECIKLI
Napelem a fűkunyhón
Megújuló energiák forradalmasítják Afrikát?

Itt jártunk: Bali

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

2. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

3. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

4. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

5. Alvó barátnővel szexelt - ráfizetett

Hosszú börtön lesz az ára

6. Szexbotrány a Scotland Yardon

Nők, drogok, zsaruk

7. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

8. Pucér rendőr vett őrizetbe egy bűnözőt

A szaunában futott bele

9. Zaklatás miatt vonult vissza a ketrecharcos?

Irány a whiskey-biznisz

10. Szexjelenetek élőben, kukkolóktól

Kémkamerák szállodákban, show a neten

Műsoraink
2019.05.17 18:35 Világszám - Inforádió
Török Riviéra
2019.05.18 10:05 Világszám - Inforádió
Törökország
2019.05.19 10:35 Világszám - Inforádió
Török Riviéra ism.
Közösség
Nap lánya

A foltjaival együtt gyönyörű

Szófelhő / Archív
--