Ritka szibériai vendég járt nálunk

A Gellért-hegyen gyűlnek össze

[Kail] publikálva: 2019-10-14 13:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ritka madárkincsre bukkantak Nógrád megyében: barna füzikét fogtak be a Magyar Madártani Egyesület (MME) munkatársai Patak községben egy madárgyűrűző akcióban - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.


Ez a faj a szibériai tajgán fészkel, a telet pedig Délkelet-Ázsiában tölti, így vonulásakor nem érinti Közép-Európát, akadnak azonban olyan példányok, amelyek más irányba indulnak el, így akár Magyarországra is eljuthatnak.

A gyűrűzőközpont vezetője fogta a kertjében a barna füzikét (Phylloscopus fuscatus), két héttel korábban pedig egy szintén nagyon ritka kelet-ázsiai vándorfüzikét fogott. Ilyenkor az egész északi féltekén vonulás figyelhető meg, általában Délkelet-Ázsiába mennek telelni, de néhány madár Európába is eljön.

Budapest kiemelt helyszínnek számít, ilyenkor október tájékán a fanatikus madármegfigyelők a Gellért-hegyre mennek, ahol szinte minden évben lehet látni különleges madárfajokat, amelyek gyakran több napot is eltöltenek itt.

A barna füzike gyűrűjére egy betű-szám kombinációt írtak, amely az adatbázisokba is bekerül, így az online felületeken követhető a madár élettörténete. A barna füzikéről Kína térségéből várnak információt.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Indul a delfinöldöklés Japánban
Csapdába ejtve verik agyon
PÉNZTÁRCA
Csányi Sándor marad és beszélt szívműtétjéről
Politikai kérdésekre kitérő választ adott
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Új turisztikai látványosságot kap Buda
Megkezdődött a Buda Palota átalakítása
RECIKLI
Bekeményít az IKEA
Nincs több egyszer használatos

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2022.11.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Horvátország I.
2022.11.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Horvátország II.
2022.11.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Horvátország I. ism.
Közösség
Nap lánya

A Fekete párduc

Szófelhő / Archív
--