A WHO pesszimistább a hivatalos Kínánál
[Kail] publikálva: 2020-02-18 11:37:00 | Nyomtatás
Általánosan lecsengőben van az új típusú koronavírus-járvány Kínában a napi adatok alapján, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból.
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közölt adatai szerint 1886 új esettel 72 436-ra nőtt a fertőzöttek száma Kína szárazföldi részén hétfő éjfélig. Ugyaneddig 98 új halálozást jelentettek, a vírus ezzel immár 1868 életet követelt a szárazföldi Kínában.
A napi új fertőzöttek száma országosan 162-vel csökkent az egy nappal korábban közölt adathoz képest, míg a napi halálozások számában szintén enyhülés mutatkozott. A mérséklődés különösen a vírus gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományon kívül szembetűnő, Kína többi részén ugyanis már tizennegyedik napja fokozatosan csökken a napi új megbetegedések száma - a február 3-án közölt 890 új esettel szemben kedden 84 újonnan diagnosztizált fertőzöttről számoltak be a több mint három hete lezárt tartományon kívülről.
Hétfő éjfélig a meggyógyultak száma 12 ezer fölé emelkedett Kínában.
A helyzet továbbra is Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban a legsúlyosabb: a napi új esetek közül 1600-at, míg a halálozások közül 72-t jelentettek a 11 milliós városból.
Kedden a CCTV kínai állami hírcsatorna azt jelentette, hogy belehalt a koronavírus okozta betegségbe az egyik vuhani kórház igazgatója. Liu Cse-ming, a járvány fertőzötteinek kezelésére kijelölt Vucsang Kórház igazgatója a hetedik egészségügyi dolgozó, aki áldozatul esett a járványnak. A kínai egészségügyi hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy több mint 1700 orvos és ápoló fertőződött meg az új koronavírussal a betegek ellátása során Kínában, többségük Hupej tartományban.
Jóllehet a járvány alakulása az elmúlt napokban bizakodást keltőnek látszik, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója azonban óvatosságra intett az adatok értelmezését illetően."Korai lenne kijelenteni, hogy a mérséklődés folytatódik. Egyelőre minden lehetőséggel számolni kell" - mondta hétfőn Genfben, miután a kínai egészségügyi hatóságok közzétettek egy több mint 44 ezer fertőzöttről szóló részletes jelentést.
Az ebben ismertetett adatok alapján a betegek több mint 80 százalékánál csupán enyhébb tünetek jelentkeztek. A vírus az esetek mintegy 14 százalékában okozott súlyos tüneteket - egyebek mellett tüdőgyulladást és légzési nehézségeket -, míg a páciensek 5 százaléka került kritikus állapotba. A betegség az esetek 2 százalékában bizonyult végzetesnek, a halálozás kockázata pedig a páciensek életkorával egyenes arányban nőtt.
A WHO 12 tagú szakértői csoportja a hét végén érkezett Pekingbe, hogy a járványról egyeztessen a kínai szakértőkkel. A WHO csapata a kínai fővároson kívül a délnyugat-kínai Szecsuan, valamint az ország déli részén fekvő Kuangtung tartományban tart helyszíni szemlét. Kuangtung jelentette Hupej után a második legtöbb megbetegedést, a mintegy 113 millió lakosú tartományban hétfő éjfélig összesen 1328 fertőzöttről és 4 halálozásról adtak számot, miközben 535 páciens már gyógyultan távozhatott a kórházból.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás