Ezren együtt, vonattal a Nyeregbe

Élmény lesz idén is a zarándoklat

[Kail] publikálva: 2019-03-12 17:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Tizenkettedik alkalommal indul el az idei pünkösdön a Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz Csíksomlyóra. Már több mint 10 ezren vettek részt az úton, amely nemcsak zarándoklat – közösségi élmény is.


Az idei zarándoklatot egy héttel előzi meg a pápai szentmise a csíksomlyói Nyeregben. Az össznemzeti zarándokvonatot szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda a katolikus egyházfő miséjére buszokat indít, ezekre március 31-ig lehet regisztrálni – hangzott el a mai sajtótájékoztatón.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az idén Szent István matrica díszíti a  Bombardier Traxx mozdonyt, amely a 16 korszerű kocsiból álló szerelvényt húzza. Ennél hosszabb vonatot nem tudnak összeállítani, mert az erdélyi hegyekben nem bírna mozogni a  szerelvény. Az utazás nemcsak zarándoklat lesz: hangulat, élmény is, melyet ezer másik emberrel közösen élhet át minden résztvevő. Ehhez a MÁV-Start minden támogatást megad a jövőben is – hangsúlyozta a vezérigazgató, aki szerint olyan közös értékek kötik össze a zarándokokat és a vasutasokat, mint a szolgálat, mások tisztelete, megbecsülése vagy az emberközpontúság. Fontos, kiemelt vonatról beszélünk, annál is inkább, mert a vasút összeköt: ezúttal a külhoni magyarokat az anyaországban élőkkel, erősíti a nemzeti összetartozást – fogalmazott Kerékgyártó József.

Mező Tibor,  az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője elmondta: a Csíksomlyó Expressz most is Szombathelyről indul és a Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya útvonalon érkezik Budapestre, ahol a Keleti pályaudvaron kapcsolják össze a Székely Gyorssal, hogy aztán június 7-én, hajnali 4.55-kor össznemzeti zarándokvonatként induljon tovább Erdélybe, Szolnok, Püspökladány, Nagyvárad, Kolozsvár érintésével. A zarándokokat mindenütt helyiek köszöntik ünnepélyesen. A vonaton szól majd a muzsika, mégpedig azoké a tájaké, melyeken éppen áthaladnak az utazók. Ott lesz a fedélzeten ezúttal is Dévai Nagy Kamilla, aki varázslatos dalokkal járul hozzá a hangulathoz. Utazás közben gyónni is lehet, a szászvárosi Kádár Sándor atya kíséri el a zarándokokat. Június 8-án a Nyeregben, a Mária-kegyhelyen szentmisén vesznek részt az utasok, az idén is ők alkotják majd a félmilliós zarándoklaton az egyik legnagyobb keresztalját. A következő napon mesebeli tájakon átrobogva ellátogatnak az ezeréves határra, Gyimesbe, a negyedik napon, hétfőn pedig indulnak haza.

A vonaton ezúttal is gyűjtenek a zarándoklat fővédnöke, Böjte Csaba ferences szerzetes árvaházainak. Évente 1 millió forint körüli összeget adományoznak az utasok a kicsik javára.  Vasárnap a zarándokok egy része az ezeréves határról az alcsíki Csíkszentsimonba megy, ahol átadják az adományt az ottani otthon lakóinak. A program  lovasbemutatóval, sörkóstolóval, majd Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes koncertjével fejeződik be. A zarándokok másik fele Madéfalvára megy, ahol részt vesz a pünkösdi forgatagon – ismertette a programot Mező Tibor.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pingvinfiókák vesztek ezerszám a vízbe
Eltűnt a világ második legnagyobb kolóniája
PÉNZTÁRCA
Ajándékba szánhatták a pocsék figurákat
A Spar kénytelen visszavonnia terméket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Fehérbe borult az alcsúti arborétum
Idén Valentin-napon kezdődött a hóvirágünnep
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--