Ez lesz a turizmus húzóága?

Hihetetlen növekedés a sportturizmusban

[Kail] publikálva: 2018-11-12 16:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Néhány év múlva négyszer több lesz a sportturizmusból származó bevétel Magyarországon, mint most – derül ki a BDO Magyarország friss felméréséből.


Budapestre az elmúlt években egyre többen érkeztek külföldről nézőként vagy résztvevőként egy-egy sportesemény, verseny miatt. Elég csak a vizes vébét vagy a nemzetközileg ismert futóversenyeket említeni, amelyek nem csak Európából, de a világ legtávolabbi pontjairól is vonzzák ide a turistákat. A tendenciák azt mutatják, hogy a főváros  turisztikai palettájának most az egyik legdinamikusabban fejlődő szegmense a sportturizmus, ami a sportinfrastrukturális beruházások révén akár négyszeres bevételt is produkálhat a következő pár évben – derül ki a BDO felméréséből.

Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró a téma kapcsán az M1 Ma Délelőtt adásában elmondta, hogy az eddig Magyarországon megrendezett versenyek szervezői jól vizsgáztak és az infrastruktúra is rendelkezésre áll a tömegeket vonzó versenyek lebonyolításához. A szakember ugyanakkor kiemelte a biztonságot is, hiszen Budapest ebből a szempontból is kiemelkedő, így az ide látogatók nyugodt szívvel választhatják úti célnak a magyar fővárost.

1,5 milliárd euróra becsülik a sportturizmus generálta bevételeket világszinten jelenleg. A Technavio londoni székhelyű piackutató cég előrejelzése szintén azt mutatja, hogy ez az összeg 2021-re a négyszeresére is nőhet. A listát a labdarúgás vezeti, ami a legnépszerűbb sportként a legtöbb nézőt vonzza. A Russian Tourism Agency becslése szerint a nyári oroszországi foci vébén csaknem 5 millió turista vett részt nézőként – ebből közel 3 millió orosz állampolgár.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Aktív lesz a turizmus 2017-ben

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Másfél milliárdos pert bukott az állam
Lepkék miatt ment a 2 éves bírósági eljárás
PÉNZTÁRCA
Visszaadta Dávid a talált százezer forintot
Semmiképp nem akarta megtartani
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--