Felgyorsul Ferihegy

Új útlevélellenőrök és más változások

[Kail] publikálva: 2018-09-19 10:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hetven új útlevélellenőrt alkalmaznak a Liszt Ferenc repülőtéren, hogy ne kelljen hosszasan sorban állniuk azoknak, akik nem schengeni országokból érkeznek Budapestre. De más módszereket is vetnek be a minden korábbinál nagyobb forgalom felpörgetésére.


Egyre több utas fordul meg Ferihegyen, vannak olyan napok, mikor az 50 ezret is eléri a számuk. Ez új megoldásokra ösztönzi a repteret üzemeltető Budapest Airportot. Információink szerint nemrégiben 70 új útlevélellenőrt vettek fel, jövőre pedig nyolc új biometrikus útlevélolvasó gép is szolgálatba áll.

Hogy ne kelljen végtelennek tűnő időt eltölteni a biztonsági ellenőrzésre várva, a mostani 7-7 sor mellé mindkét terminálon egy nyolcadikat terveznek kialakítani és sormenedzsereket is felvesznek, hogy szükség esetén a 2B-ről a kevésbé zsúfolt 2A-ra irányítsák át az utasokat.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér rekordforgalmat bonyolít mostanában, az év végéig elérheti a 15 milliós utasszámot. A több utas több autót is jelent a parkolóban, amit októbertől le is zárnak, hogy a helyére parkolóházat építsenek.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Már a sörfogyasztás is jelzi a vírust
Jelentősen csökkentek az eladások
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Negyvenheten egy bőröndben
Lebuktak a teknőscsempészek
RECIKLI
Vécébe kerül az olimpiai uszoda vize
Öt újítás a zöld olimpiáért

Itt jártunk: Brazilia!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

2. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

3. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

4. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

5. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

6. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

7. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

8. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

9. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

10. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

Műsoraink
2021.02.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok I.
2021.02.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok II.
2021.02.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Utazási kalandok I. ism.
Közösség
Nap lánya

Hip-hop szerelmese

Szófelhő / Archív
--