Tízezer éve feketék lakták Nagy-Britanniát

Már rég megtalálták, de csak most rekonstruálták

[Kail] publikálva: 2018-02-07 17:41:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Miről tanúskodnak a tízezer éves csontok? 1903-ban találták meg Nagy-Britannia legrégibb lakóinak csontjait. A DNS-ről akkor még mit sem tudtak. Most viszont kutatók a DNS alapján rekonstruálták az első brit polgárokat.


Az eredmény kissé meglepő, hiszen egyértelműen fekete a bőrük színe és hullámos a hajuk. A szemük viszont minden bizonnyal kék volt – állítják a kutatók, akik hosszas munkával rekonstruálták az első brit polgárokat.

Ebből is látszik, hogy a modern fajelméletek tudományosan semmilyen alapra sem támaszkodnak – nyilatkozta a kutatás vezetője a Daily Mailnek. A fajelmélet modern konstrukció, melynek a valóságalapja gyakorlatilag nulla. A fajelmélet a brit birodalom idején vált különösen népszerűvé Nagy-Britanniában. Indiában mindössze 300 ezer brit irányított több mint 300 millió embert! Ennek alátámasztására a fajelmélet hasznosnak bizonyult. A brit uralkodó osztályt annyira áthatotta a fajelmélet, hogy maga az uralkodó is ezt hirdette. A király nyíltan szimpatizált a náci fajelmélettel, és ezért távolították el a trónról a harmincas években.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Ismét csődbe ment egy utazási iroda
Ezúttal Szlovákiában nagy a baj
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A biztonság az egyik vonzerő
De sok más oka is van a budapesti sikernek
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--