Taxisblokád Ferihegyen?

Ultimátumot adtak

[Kail] publikálva: 2018-02-27 12:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy héten belül taxis demonstrációk kezdődhetnek Budapesten, ha nem teljesítik követelésüket – mondta a Világszámnak  Csertek István, az Európai Taxis Egyesület elnöke, aki mögé több nagy taxis társaság is felsorakozott.


A taxisok ultimátumot intéztek a Budapest Közút Zrt. igazgatójához, Agócs Istvánhoz, hogy mielőbb rendezze a ferihegyi helyzetet. Amennyiben ez nem történik meg napokon belül, akkor lépésben fognak végigvonulni a kétsávos reptéri gyorsforgalmi úton, de nem érik be forgalomlassítással, magát a Liszt Ferenc repülőteret is blokád alá vonják. Ezt úgy valósítják meg, hogy a terminálhoz vezető út sorompójánál megállnak, és nem mennek tovább. Felsorakozott taxik torlaszolják el majd a forgalmat – már amennyiben nem teljesítik követelésüket.

Csertek István szerint a helyzet lassan már tarthatatlan. Ha egy landoló utas telefonon rendel fuvart és nem a reptérrel szerződésben álló Főtaxitól, hanem valamelyik másik társaságtól, akkor felkészülhet arra, hogy több száz métert gyalogolnia kell – most éppen hóban, fagyban, maga után vonszolva bőröndjeit. Ami azt illeti, az erre kényszerülő külföldi utas nem a legjobb első benyomást szerzi Magyarországról és Budapestről.

És mindez azért – magyarázza Csertek István – mert évekkel ezelőtt, a Sky Court építésekor el kellett hagyniuk a jól megszokott várakozási helyüket a 2-es terminál előtt. Noha az építkezés mér régen befejeződött, azóta sem térhettek vissza. Ha ma 5 percnél hosszabb ideig maradnának az utasra várva, akkor éppen úgy 2 ezer forintot lennének kénytelenek fizetni, mint bárki más, aki személygépkocsival behajt a két sorompó közé. Ezt persze nem háríthatják át az utasokra, ezért jobb híján a távolabbi nagy alsó parkolóban parkolnak.

Több ígéretet kaptak már, de egyik sem valósult meg, ezért szánták el magunkat erre a drasztikus lépésre – mondta Csertek István, akinek van már tapasztalata a hasonló megmozdulások szervesésében. "Ha a Liszt Ferenc repülőtérre rendelt taxisok továbbra sem várakozhatnak utasaikra öt percen túl a belső körben, közvetlenül a terminál előtt, akkor több száz taxis demonstrálni fog."

"Nemrégiben megbeszélést folytattam a taxisok képviselőivel, akkor még szó sem volt erről, ezért mielőbb tájékozódni fogok" – közölte Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, akit a taxis ügyek hivatalos megbízottja is.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A zsiráfok nem halnak ki, ugye?
De lehet, hogy mégis
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen bombanők az önkéntesek Moszkvában!
Mindenkivel szelfiztem, akitől információt kértem
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.06.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Erdély
2025.06.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Vajdaság
2025.06.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Erdély ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--