32 év után találták meg elrabolt fiukat

Szomjas volt

[Kail] publikálva: 2020-05-19 16:28:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Harminckét évnyi keresés után talált rá elrabolt fiára egy kínai pár: a ma már 34 éves férfi kétéves volt, amikor 1988-ban elvitték egy szállodából.


A család újraegyesülésére egy hétfői rendőrségi sajtótájékoztatón került sor - adta hírül a BBC News.

A hatóságok szerint az elrabolt fiút annak idején hatezer jüanért - ez ma 261 ezer forintnak felelne meg - adták el egy gyermektelen párnak.

Mao Jin 1986 februárjában született. Kétéves volt, amikor édesapjával, Mao Csen-csinggel hazafelé tartottak a bölcsődéből a Senhszi tartománybeli Hszianban és megálltak egy szállodánál, mert a kisfiú szomjas volt.

Az apa lehűtött egy kis forró vizet a gyereknek, és néhány pillanatig nem figyelt oda, ami elég is volt ahhoz, hogy a fiút elrabolják.

A család egész Hsziant és környékét átkutatta, plakátokat helyeztek ki mindenhol. Az édesanya, Li Csing-cse felmondott a munkahelyén, hogy minden idejét fia keresésének szentelhesse: az évek során számos kínai televíziós műsorban feltűnt, csaknem 100 ezer szórólapot osztott szét több mint 10 tartományban, ám hiába.

2007-ben önkéntesnek jelentkezett az eltűnt gyerekek felkutatására szerveződött csoporthoz. Azóta 29 gyermeket segített hazajuttatni családjaikhoz.

A kínai állami média szerint idén áprilisban aztán a rendőrség kapott egy fülest egy Szecsuan tartományban élő férfiról, aki még évekkel ezelőtt fogadott örökbe egy kisgyermeket.

A hatóságok megtalálták a ma már 34 éves adoptált személyt, akiről a DNS-vizsgálat igazolta, hogy Mao Csen-csing és Li Csing-cse rokona.

Mao Jin, akit Ku Ning-ningre kereszteltek át, egy lakásdekorációs üzletet vezet. A család újraegyesülése után a férfi elmondta, "nem tudja biztosan", hogy mit hoz a jövő, de szeretne időt tölteni a szüleivel.Az 1988-as ügyben tovább folyik a nyomozás.

A csecsemőrablás és -kereskedelem évtizedek óta probléma Kínában.Hivatalos adatok ugyan nincsenek, de a az eltűnt gyerekek felkutatására szerveződött csoport weboldalán jelenleg 14 893 bejegyzésben keresnek eltűnt fiúkat és 7411-ben eltűnt lányokat.

2015-ben úgy becsülték, hogy évente 20 ezer gyermeket rabolnak el Kínában.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kihalóban Ausztrália jelképállata
Szól a vészharang a koalákért
PÉNZTÁRCA
Vége a blöffnek, a Sólyomnak befellegzett
Nincs semmilyen arab befektető
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
július 1. 18:35 Világszám - Inforádió
Anyám emlékére 1.
Július 2. 10:05 Világszám - Inforádió
Utazás szülőkkel
10:35 Világszám - Inforádió
Anyám emlékére 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Flossie nagy dobása

Szófelhő / Archív
--