Sok csepp segítség!

Véradóbarát munkahely az OTP Bank.

[szorenyi.p] publikálva: 2011-11-25 20:15:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Magyar Vöröskereszt Véradóbarát Munkahely-díjat adományozott az OTP Banknak. A véradó mozgalmat támogató munkánkat elismerő, kitüntető címet Nagy Zoltán Péter marketingigazgató az MTA dísztermében vette át.


A Véradók Napja különleges ünnep: az emberség, az önzetlenség, a szolidaritás ünnepe. Ez alkalomból, tavaly óta az emberi életek megmentéséhez szervezett véradásokkal és dolgozói aktivitással jelentősen hozzájáruló szervezeteknek odaítélik a Véradóbarát Munkahely díjat. Idén ezt a megtisztelő elismerést az OTP Bank is kiérdemelte.



A Magyar Vöröskereszt 1987-ben nyilvánította november 27-ét a Véradók Napjává.



Az OTP kiemelten kezeli a társadalmi szerepvállalást és támogat minden olyan kezdeményezést, amely a kisebb és nagyobb közösségek szempontjából fontos. Felelős cégként dolgozóinkat is mindig arra ösztönöztük, hogy vegyenek részt az önkéntes programokban, segítsenek, ahol arra szükség van - áll a pénzintézet közleményében.

"Örömünkre szolgál, hogy nagyon sok kollégánk meghallotta a hívó szót, és a karját nyújtotta embertársaiért. Idén is számos véradást szerveztünk, nem múlt el hónap, hogy ne lett volna ilyen alkalom valamelyik OTP-irodaházban, vagy bankfiókban, de a nagy rendezvényeinken is megtalálhatóak voltak a Vöröskereszt munkatársai. Büszkeséggel tölt el, hogy évről-évre egyre több munkatársunk csatlakozik a véradók táborához, és mind több helyszínen, újabb régiók bevonásával valósultak meg véradó napok. 2011-ben a dolgozói önkéntesség kiemelt területe lett a véradás, melynek eredményeképpen mai napig több mint 830 fő, összesen 1379 alkalommal adott vért. Ezt az aktív részvételt díjazta most a szervezet." - összegezte Nagy Zoltán Péter, aki az elismerést november 25-én, az MTA dísztermében megrendezett ünnepségen vette át a Magyar Vöröskereszt vezetőitől.

Az OTP Bank a munkatársakat nem csak szemléletformáló kommunikációval ösztönzi a véradásra, hanem anyagilag is támogatja, hiszen véradásonként egy szabadnapot biztosít a vért adó kollégáknak. A munkatársak elkötelezettsége és a szervezet nyújtotta támogatásnak köszönhetően a véradók száma jócskán meghaladja az 5%-ot és évről-évre növekvő tendenciát mutat.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
A karácsony sebeket is okoz
Ha pénzben mérjük a szeretetet, akkor baj van
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Zavartalanul hesszelnek az iguánák
Galapagos a tökéletes hely számukra
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--