Kigyulladt Superjet landolt Moszkvában

Halálos áldozatok is vannak

[Kail] publikálva: 2019-05-05 19:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kényszerleszállást hajtott végre a moszkvai Seremetyjevo repülőtéren egy kigyulladt az Aeroflot Szuhoj SSJ-100-as típusú utasszállító repülőgépe vasárnap, fedélzetén 73 utassal és 6 főnyi személyzettel.


A TASZSZ hírügynökség úgy tudja, hogy a balesetben 13 ember életét vesztette, és több mint tízen orvosi ellátásra szorultak. A RIA Novosztyi szerint, amely 5 sérültről tud, az összes utast sikerült felfújható csúszdán kimenekíteni a hátsó részén lángban álló járműből. Az orosz fővárosból Murmanszkba tartó gép a TASZSZ értesülése szerint az egyik hajtóműben kiütött tűz miatt fordult vissza.  Az Interfax hírügynökség viszont, amely szerint 6 ember szenvedett égési és a menekülés közben szerzett sérüléseket, úgy tudja, hogy a gépnek csak másodszorra sikerült leszállnia, amikor orral a kifutópályának ütközött, és kigyulladt.

A repülőgéppel megszakadt a földi irányítók kapcsolata, miután a pilóta vészjelzést adott le. Az utasszállító közép-európai idő szerint 17 órakor szállt fel, és mintegy 40 perc múlva ért földet, miután több kört is leírt Moszkva megye fölött. A TASZSZ egy névtelen informátora azt állította, hogy a repülőt villámcsapás érhette.

Az Interfax szerint a tüzet sikerült eloltani. A Rosszija 24 hírtelevízió azt jelentette, hogy a baleset miatt késnek a járatok Seremetyjevón, de a repülőtéren nem állt le a repülőgépek indítása és fogadása.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elrendelte, hogy a tragikus kényszerleszállás körülményeit egy állami bizottság vizsgálja ki. A kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) a történtek miatt büntetőeljárást indított.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szörfdeszkán állva evezi át az óceánt
Újból meglep mindenkit Rakonczay Gábor
PÉNZTÁRCA
Visszaadta Dávid a talált százezer forintot
Semmiképp nem akarta megtartani
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Coachsurfing Dél-Afrikában
Fokváros nagyon is élhető hely
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--