Romániai szakadékba zuhant a magyar turista

Erdélyben történt a tragédia

[szorenyi.p] publikálva: 2013-09-23 11:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szakadékba zuhant és életét vesztette egy magyarországi túrázó vasárnap délután az erdélyi Bihar-hegységben.  A magyar turista három társával kirándult a Nagy-Phaeton vízesés környékén, feltételezhetően letért a jelzett útról, és mintegy 90 métert zuhant. A 33 éves fiatalembert holtan találták meg a vízesés aljánál.


A hegyimentőket a szerencsétlenül járt túrázó társai riasztották. A csapatot vasárnap este helikopter vitte a rendkívül nehezen megközelíthető vízesés környékére.

"Megtaláltuk a túrázót, megállapítottuk, hogy az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett, és vélhetően azonnal szörnyethalt. A holttestet a helyszínen kellett hagynunk, hogy az ügyészség is megvizsgálja az esetet" - nyilatkozta Lucian Nistor.

Nistor elmondta, a csapat többi tagját a hegyimentők vezették vissza Biharfüredre, ahol az autójukat hagyták. Hozzátette, ők nem kerültek közvetlen veszélybe, de tekintettel arra, hogy egy rendkívül veszélyes útvonalon közelítették meg a vízesést, ők is kockázatot vállaltak.

Az 1150 méter magasról induló mintegy 80 méteres Nagy-Phaeton vízesés a Bihar-hegység egyik legnagyobb szintkülönbségű vízesése.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Fürdés a jéghideg patakban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Bevezetik az ingyenélőadót
Egy európai tekintélyelvű állam példája
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Budapesten ragadtak, csődben az utazási iroda
Egy török cég utasai maradtak Európában
RECIKLI
Párnacsata Budakeszin
Divat a kuka mélyéről

Itt jártunk: Brazília

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

2. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

3. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

4. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

5. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

6. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

7. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

8. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

9. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

10. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

Műsoraink
2018.10.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Brazília 1.
2018.10.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Brazília 2.
2018.10.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Brazília 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Világhírű topmodell

Szófelhő / Archív
--