A negyedikről vetette a mélybe magát

Tragédia a népszerű bevásárlóközpontban

[Ujvári] publikálva: 2020-10-08 12:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A képen látható 25 éves férfi úgy döntött, leugrik a negyedik emeletről a budapesti Mammut bevásárlóközpontban. Kollégánk a helyszínen tartozkodott, mikor a tragikus eset történt, mélyen megrázta.


Egyből a segítségére siettek, a fiatal férfi azonban rengeteg vért vesztett, életveszélyes állapotba került, bár a negyedik emelti ugrását követően már egyáltalán az is csoda, hogy életben maradt, és nem halt szörnyet egyből.

Kollégánk elmondása szerint, önszántából ugrott le, amit azóta több szemtanú is megerősített. Sőt, a helyszínen tartózkodók kiegészítették az eset körülményéit még azzal az észrevétellel is, hogy szándékosan választhatta a férfi a plázát helyszínül öngyilkosságához, fel akarta magára hívni a figyelmet.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



310 sikeres életmentés

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Az amerikaiak már Kínában vannak
A Tesla meghódítaná az ázsiai óriást
PÉNZTÁRCA
Amire 20 milliárdot költöttek az emberek
Az OTP sikeresnek tartja a SZÉP-kártyát
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Varázstúra hazai kastélyokban
Titkok és érdekességek - csatlakozzon!
RECIKLI
Több baktérium van rajta, mint a vécédeszkán
Minden nap a szánkhoz emeljük mégis

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
július 1. 18:35 Világszám - Inforádió
Anyám emlékére 1.
Július 2. 10:05 Világszám - Inforádió
Utazás szülőkkel
10:35 Világszám - Inforádió
Anyám emlékére 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Rohammentő

Szófelhő / Archív
--