Indul a Kárpát-medencei lovasprogram!
A Bethlen Sátorban pedig a pályázókat segítik Tusnádfürdőn
[Farmosi Nóra] publikálva: 2023-07-19 00:00:00 | Nyomtatás
A Bethlen Sátorban és mellette, a Bethlen udvarban a tusványosi fesztivál idején folyamatos pályázati tanácsadással, civil segítő központtal, anyanyelvi játékkal és színvonalas beszélgetésekkel várja a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a BGA Zrt. a látogatókat.
Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója megerősítette, a negatív gazdasági hatások, a Magyarországra nehezedő nyomás ellenére az alapnál lévő források nemhogy csökkentek, még nőttek is; 2023-tól a pályázati kiírásoknál jelentős adminisztrációs könnyítést vezettek be, sokkal egyszerűbb rendszer valósulhat meg 2,5 millió forintos összeghatárig. Minden támogatás annyit ér, amennyit a kedvezményezettek megvalósítanak, ebben igyekeznek minden segítséget megadni – mondta a vezérigazgató.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Tusnádfürdőn elmondta: a lovas sport és a lovas kultúra “a nemzeti kultúránk fontos része”, és különösen igaz ez a székely kultúra esetében.
Hozzátette ugyanakkor: a 24. órában vannak, hogy a lovas kultúrát meg tudják mutatni a fiataloknak. A programot tavaly Erdélyben kezdték, 220 millió forint támogatást osztottak szét 75 lovasegyesület számára. Ezzel 1500-1800 gyermek heti rendszerességgel történő edzését, sportolását tudták támogatni.
A lovasprogramot – amelyre várhatóan 400 millió forint áll majd rendelkezésre – kiterjesztik az egész Kárpát-medencére. A nyílt pályázatok előkészítése folyamatban van, reményei szerint elbírálásuk szeptember végéig megtörténhet.
Potápi Árpád János reményét fejezte ki, hogy hamarosan a hungarikumok köréhez sorolhatják majd a székely lovat. A lovasprogram részeként erősíteni kívánják továbbá a lovasturizmust: 20-30 kilométerenként nemcsak a lovasokat szolgálnák ki szálláshelyekkel, hanem a lovak számára is megfelelő feltételeket biztosítanának. Mindemellett a lovas gyógyító-fejlesztő tevékenységeket és a lovasterápiát is segítik a program keretében.
Kolozsvári Tibor, a Kárpát-medencei lovasprogram szakmai előkészítője a lovas hagyományok ápolását, a lovasturizmust hangsúlyozta, majd bemutatta az erdélyi lovasegyesületekben sportoló, jelen lévő magyar gyermekeket.
Más témáról szólva Potápi Árpád János közölte, hogy a határon túli magyarság támogatása nem csökkent. A stratégiai célokból nem adnak fel, és a nemzetpolitika ilyen stratégiai cél – hangsúlyozta. Nagyon fontos a nemzeti egység megerősítése – folytatta -, ebben első helyen számítanak a fiatalokra, minden nemzetpolitikai intézkedés a fiatalok megsegítését célozza. Fontosnak nevezte, hogy a különböző nemzetrészek szolidaritásukat fejezzék ki a kárpátaljai magyarok mellett, és minden támogatást, amit adnak, egységben tegyenek meg.
Fotók: FRISS MÉDIA
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás