Robotinvázió az OK Központban

LEGO szumó bajnokság az OK Központban

[superadmin] publikálva: 2015-05-01 15:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Idén ismét az OTP Fáy András Alapítvány OK Központja adott otthont a LEGO szumó bajnokságnak. Míg a küzdőtéren a LEGO robotok feszültek egymásnak, addig a pálya szélén a programozók izgulták végig a küzdelmet.

 


Múlt szombaton a kreativitásé és a technikáé volt a főszerep az OK Központban: 32 csapat hozta el a hosszú hetek munkájával elkészült robotját, hogya nagy csatábanösszemérje tudását, erejét és kitolja a másikrobotot  a küzdőtérről.

A hagyományos szumóval ellentétben itt nem a méret és az erő számított, hiszen azt a versenyszabályok pontosan meghatározták, legfeljebb mekkora és milyen súlyú lehetegy robot.A versenykiírásban kitértek arra is hogyan kell megépíteni őket, hogy azután 100 százalékban visszabonthatók legyenek, tehát semmilyen ragasztás vagy végleges kötés nem volt megengedett.

A robotok küzdelme, azaz egy roham addig tart, amíg az egyik egység mozgásképtelen nem lesz vagy elhagyja a küzdőteret. Egy robotról úgy válik egyértelművé, hogy elhagyta a küzdőteret, ha bármely része megérinti a padlót. Az a robot, amelyik kilöki a küzdőtérről az ellenfelet vagy megbénítja, győz, és ha egy robot öngyilkos lesz, akkor a másik robot győz.

Egy-egy csata átlagosan három percig tartott, ennek során a kis robotok háromszor támadhattak egymásra. A versenyzők még azösszeütközésekelőtti percekben is vadul programoztak, ellenőrizték a szenzorokat, próbálgatták a motorokat.

Biztatásban és izgalomban bőven volt részünk. A "3-2-1 Go" elhangzása után az apró motorok felpörögtek, súrlódtak a kerekek a tatamin, és elkezdődött a robotharcosok kergetőzése.

A boldog győztesek és kissé csalódott vesztesek innen sem hiányoztak, volt miért izgulni, hiszen csupán 10 csapat jutott tovább a döntőbe, amit a LEGO® Build the Change program keretein belül rendeznek majd meg május 16-án, a Millenárison.

A LEGO szumó bajnokság döntőjébe jutott csapatok:

Defender

Mechwart András Gépipari és informatikai Szakközépiskola

GAK

KEMU Gáspár András Szakközépiskola

Gladiator Team

Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és AMI

Júzerek

ROBOKTAT szakkör, Budaörs

KLEPI

Mechwart András Gépipari és informatikai Szakközépiskola

LEGOSOK(K)

ROBOKTAT szakkör, Budaörs

RECORD-HOLDER

ROBOKTAT szakkör, Budaörs

Shark Boys

Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és AMI

Smart Steel

Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és AMI

Terminator

ROBOKTAT szakkör, Budaörs

Az OTP Lakástakarék főtámogatásval május közepén megrendezendő háromnapos eseményen az "Építsd fel a jövő városát!" jelmondattal, a gyerekek egy olyan jövőbeli világot építhetnek fel, amelyben élni szeretnének. A környezettudatos gondolkodást is fejlesztő program során arra ösztönözik a résztvevőket, hogy építsenek a természettel összhangban lévő lakókörnyezetet, kerteket, parkokat, iskolákat. Az építés kapcsán szóba kerül az ember és a természet egyensúlya, valamint a fenntartható környezet szerepe a mindennapokban.

A Build the Change foglalkozás közben a gyermekes családok valamennyi tagja kiélheti kreativitását egy tartalmas program keretében.Az építés végén a három legérdekesebb építmény készítőjét egy-egy LEGO® készlettel díjazzák. Az eseményről bővebben a http://www.legostore.hu/LegoStoreShow/Build-The-Change oldalon találhatunk információt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A vadászati kiállításon jártunk
Mi van az agancskapun túl?
PÉNZTÁRCA
Betegséget terjeszthet a készpénz
Ráadásul, többet költ az ember!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--