Pók és rablás – ez vár ránk Brazíliában?

Kemény helyszínen zajlik az olimpia

[Melitta T] publikálva: 2016-08-07 18:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Brazília, az Amazonas környéke, az őserdő és a főváros, Rió turistaként akkor igazán élvezhető, ha rendesen fel vagyunk készülve az esetlegesen minket váró veszélyekre. Dr. Kiss Róbert Richard, az Inforádió Világszám című műsorának műsorvezetője már többször is részese volt a város kavalkádjának és a dzsungel kihívásainak.


Legendás felvételen örökítették meg Rió egyik esszenciáját: miközben arról készítettek interjút, hogy milyen Rió közbiztonsága, az interjúalanyt kirabolták. Nagyjából ez az aforizma jellemzi a városban uralkodó rendet, avagy rendetlenséget. Egy biztos: észnél kell lennie annak, aki itt akar nyugodt időt eltölteni, kikapcsolódni. Érdemes kevés pénzt magunknál tartani egyszerre, vagy két külön helyen tárolni a vagyonunkat, mert előfordulhat, hogy szembe találjuk magunkat egy városbélivel, aki igényt tartana rá, és így megúszható, hogy egyszerre mondjuk búcsút összes reálunknak. Továbbá segítségünkre lehet, ha például veszünk egy brazil mezt egy helyi árusnál és abban megyünk városnéző túrára, így ugyanis kevesebb eséllyel szúrják ki, ha valaki nem helybéli. Amennyiben a tengerpartra megyünk fürödni, nem érdemes őrizetlenül a parton hagyni semmit, ez ugyanis olyan, mintha ajándékba adnánk a cuccaink – akár a törölközőnket is. A strandokon amúgy sem nehéz elbambulni, hiszen rendkívül kevés öltözetben szoktak felvonulni a hölgyek, korábban probléma is volt ebből, a felöltözni nem vágyók kedvéért találták ki itt a tangát, ez a legminimálisabb ruhadarab, amit magukra kellett venniük.

Természetesen a természeti csodák és látványosságok bőségesen kárpótolnak minket a nehézségekét. Amennyiben oda utazunk a Cukorsüveg-hegyet, a Copacabanát és Corcovadot nem szabad kihagyni az úticélok közül.

Nem csupán Rióban és a nagyobb városokban – mint például Manausban – kalandozhatunk, ha Brazíliában járunk, hiszen az igazán bátor turistákat őserdei túrákkal is várják az idegenvezetők. Persze azért ehhez már sárgaláz elleni oltásra, maláriatablettákra és erősebb szúnyogriasztóra is szükség lesz. Az idegenvezetés keretein belül sötétedésig tart a túra az őserdőben, ekkor visszaviszik a turistákat a dzsungelben felállított táborhelyre, ahol kezdetét veszi a következő túra: a póktúra. Ez annyit tesz, hogy tarantulákat lehet megfigyelni a tábor területén belül. Elsőre ugyan veszélyesnek hangozhat ez az esti program, ám valójában ezek a kis élőlények jobban félnek az embertől, mint fordítva.

A műsorvezető, Dr. Kiss Róbert Richard élménybeszámolóját az Inforádió Világszám magazinjában hallgathatják meg.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Új helyről vehetünk Bubit
Budán terjeszkednek a zöld bringák
PÉNZTÁRCA
Máshogy nem vészelnék át
Így segítik most az utazásszervezőket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Júniustól lehet európai zöldigazolvány
Nem lesz egyszerű történet
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--