Önakasztásra kényszerítették volna a kislányt

Egy iskolában terrorizálták társukat a felsős diákok

[szorenyi.p] publikálva: 2013-04-16 18:18:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotónk illusztráció

Egy internetes portálon megjelent videó tanúsága szerint iskolás lányok akarták arra kényszeríteni egy évvel fiatalabb társukat arra, hogy a sáljánál fogva felakassza magát – adta hírül a TSZN híradóműsor internetes portálja.


A felvételen az látszik, hogy legalább két idősebb lány ütlegeli egy fiatalabb társukat, akinek a nyakára tekert sáljának végét egy szögre akasztották. Pofonokkal arra akarják kényszeríteni, hogy guggoljon le, miáltal saját magát fojtotta volna le. A szőke kislány sírva kérleli a kínzóit, hogy ő még nem akar meghalni.

A videó az internetre is kikerült. Egy hírportál ennek alapján azonosította a szereplőit. Mint kiderült, a kelet-ukrajnai Mariupol egyik középiskolájának 9. osztályos tanulói az elkövetők, akik a halálra ítélt 15 éves kislányt az osztálytársak szerint már évek óta szekálták, pénzt és egyéb értéktárgyakat követelve tőle.

A felvételen jól látszik, hogy a sértettnek két frissen vásárolt kenyér van a kezében – nyilván éppen egy ABC-ből tartott hazafelé. Később kiderült, hogy miután elszedték az összes pénzét, elengedték, és a megfélemlített lány otthon azt mondta, elveszítette a pénztárcáját.

Az eset azt követően került nyilvánosságra, hogy a videót mobiljával rögzítő fiú elveszítette a telefonját, amit valaki megtalált, és eljuttatta azt a kislány szüleihez. A szülők az iskolavezetéshez fordultak számonkéréssel, ahol azt tanácsolták nekik, hogy azonnal töröljék a felvételeket, ha jót akarnak. A történtek kapcsán a család csak ezek után tett rendőrségi feljelentést.

Mivel az elkövető iskolás lányok meglehetősen tehetős és befolyásos családokból származnak, a sértett szülei jobbnak látták, ha a vizsgálat lezárultáig elköltöznek a városból. Az akasztással megfenyegetett kislány a szakértők szerint még sokáig alapos pszichiátriai gondozásra szorul majd, míg túl teszi magát a történteken.

(Palkó István)

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Audi kontra nőszirom
Ismét a környezetvédelem vesztett az iparral szemben
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen a hóvirágmező Alcsútdobozon
A gólkirály öröme a Stadion étteremben
RECIKLI
Vulkánon sül a husi
Meghökkentő étterem Lanzarotte szigetén

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.04.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Húsvéti turizmus koronavírus idején
2020.04.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Turizmus világkörkép
2020.04.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Húsvéti turizmus koronavírus idején ism.
Közösség
Nap lánya

Natasa Oroszországból

Szófelhő / Archív
--