Mars-küldetésen is részt vehetnek

Csillagászati hetet tartanak Pécsen

[Ujvári] publikálva: 2019-03-10 10:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Csillagászati, űrkutatási témájú előadások, távcsöves bemutatók és planetáriumi vetítések várják a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe látogatókat március 18. és 24. között - tájékoztatta a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) az MTI-t.


A közlemény a csillagászati hét mintegy 30 programja közül kiemelte, hogy az érdeklődők részt vehetnek Mars-küldetésen, irányíthatnak robotot, valamint bepillanthatnak a Csillagok között című film tudományos hátterébe.

A Holdra szállás 50. évfordulója alkalmából látható lesz Magyarország legnagyobb, nyilvánosan megtekinthető holdi meteoritja is.

Az esemény meghívott szakemberei között szerepel Kiss L. László csillagász, akadémikus, az MTA levelező tagja - írták, jelezve, hogy a kutatóról egy aszteroidát is elneveztek. A szakember előadása hétfőn lesz hallható A Tejútrendszer felfedezése: a Gaia európai űrteleszkóp eredményeiről címmel.

Mosoni László csillagász előadásában az égitestek megfigyelésének eszközeiről értekezik Galilei távcsövétől egészen a harminc-negyven méter tükörátmérőjű extrém nagy távcsövekig.

A résztvevők előadást hallhatnak még a műholdas távérzékelésről is és megtudhatják, hogy az 50 évvel ezelőtti holdra szállás fényében mire számíthatunk a következő fél évszázadban - ismertette az írásos összegzés.

Mint hozzátették, az etyeki Korda Filmstúdió munkatársa, Sándorfi Richárd beavatja a hallgatóságot azokba a kulisszatitkokba, filmes trükkökbe, amelyek segítségével az olyan meghatározó sci-fi produkciók születtek a stúdióban, mint a Szárnyas fejvadász 2049, a Mentőexpedíció és a NatGeo: Mars - Utunk a vörös bolygóra című sorozata.

Március 20-án és 22-én az általános iskolások vehetnek részt Mars-küldetésen, robotot irányíthatnak a vörös bolygó felszínén és űrhajós sisakot is felpróbálhatnak.

Az előadásokat planetáriumi és ingyenes távcsöves bemutatók egészítik ki, hétvégén pedig izgalmas csillagászati-ismeretterjesztő programokat tartanak - sorolta a ZSÖK közleménye.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felszámolják a delfin-gulágot
Cousteu kapitány is ott lesz Oroszországban
PÉNZTÁRCA
Készpénzmentesek lesznek az iskolák
Kártyával és online a tízóraiért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hop on - hop off Londontól Delhiig
A 20 ezer kilométeres buszjárat
RECIKLI
Feltámad a Genesis
És egyből turnéra is indul

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--