Nobel-díjasok térnek vissza Szegedre

Világhírű kutatók is részt vesznek az OTDK-n

[superadmin] publikálva: 2013-03-22 11:56:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nobel-díjas kutatók is részt vesznek és aktívan közreműködnek a Szegedi Tudományegyetemen megrendezendő Országos Tudományos Diákköri Konferencia orvos és egészségtudományi szekciójának döntőjén – jelentették be a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának vezetői a Rektori Hivatal dísztermében szervezett sajtótájékoztatón. Bert Sakmann és Aaron Ciechanover részt vesz egy kerekasztal-beszélgetésen és szakmai előadást is tartanak.


Idén is magas lesz az egy négyzetméterre jutó intelligenciahányados Szegeden: március 25. és április 6. között 1600 ifjú tudós érkezik a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert városába. „Hungarikum az OTDK. Nagy értéke az, hogy egyfajta seregszemle a tudományos utánpótlás számára, hiszen ezeken a konferenciákon vezet az út a későbbi oktatói-kutatói karrierhez. Megtiszteltetés a Tisza-parti universitas számára, hogy minden negyedik tudós-jelölt az itteni OTDK-szekciókban mutatja be eddigi kutatómunkája eredményét és mindkét Nobel-díjas kutató tart szakmai előadást a XXXI. OTDK résztvevői számára” – közölte Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora.

Az OTDK döntők eseményei közül kiemelkedik április 2-a, amikor a szervezők a „Tudomány jövője, a jövő tudósai” című kerekasztal-beszélgetésen egy asztalhoz ültetik a Szegedre látogató Nobel-díjas kutatókat egyetemista és középiskolás fiatalokkal, a kutatásfejlesztésben érdekelt meghatározó piaci szereplőkkel és Szegedi Tudományegyetem vezetőivel. A nyilvános fórum résztvevői olyan kérdésekre keresik a választ hogy: Mit tesz, tehet azért egy ország, hogy tudóspalántáiból Nobel-díjas kutatók lehessenek? Hogyan találkoznak a tudományterületek a kutatómunkában, egy Nobel-díjas életművében? Milyen a tudomány és kutatás kapcsolata az oktatással?

Folytatódik tehát a hagyomány. A tavalyi Szent-Györgyi konferencia után, idén is a tudomány elit képviselőinek részvételével szerveznek tudományos találkozót Szegeden. A neves kutatók visszatérése annak is köszönhető, hogy a tavalyi esemény szervezői az Egyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának vezetői közül néhányan megalapították a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítványt. Az Alapítvány célja, hogy minden évben Szegedre hozhassák a tudományos elit képviselőit, a fiatalok számára vonzóvá tegyék a kutatói pályát. Hosszú távon pedig – Szent-Györgyi Albert és Klebelsberg Kunó nyomdokain haladva – újabb Nobel-díjas kutatót adhassanak Szegednek és hazánknak.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Autósok kontra szarvasok Angliában
Az aggancsosok egyre több balesetet okoznak
PÉNZTÁRCA
Okosodj játszva az O.K. Központban!
Játékos pénzügyi programok a Kutatók Éjszakáján
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Öt nap a szeretet jegyében
Győrben az Öt Templom Fesztivál
RECIKLI
Így védheted iPhone-odat és a természetet!
Környezetbarát tokok az új mobilhoz

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.02.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Skócia
2020.02.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Írország
2020.02.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Skócia ism.
Közösség
Nap lánya

Száguldás az élete

Szófelhő / Archív
--