Mamutot találtak egy szójaültetvényen

Kidőlt kerítésoszlopnak nézték

[Kovacs R.] publikálva: 2015-10-05 14:04:00 | Nyomtatásprint

hírkép

James Bristle és barátja egy több ezer éves gyapjas mamut csontvázát találták meg munka közben egy dél-michigani szójaültetvényen.


„Éppen egy gázvezeték lefektetésén dolgoztunk, amikor belebotlottunk a maradványokba” – mondta James, aki először azt hitte, hogy egy kidőlt kerítésoszlop ágaskodik ki a földből, amiről később kiderült, hogy a mamut egyik épen megmaradt agyara volt.

Felfedezésüket azonnal bejelentették, ezt követően Michigani Egyetem őslénytani tanszékének paleontológiai szekértői érkeztek a helyszínre, hogy szakszerűen végrehajtsák a feltárást. A munkálatok azonban nem mentek egyszerűen, egy darut is segítségül kellett hívni, hogy kiemeljek a hatalmas ősállat megmaradt csontjait.

A szakértőknek a mamut medencecsontját, koponyáját és két agyarát sikerült kiemelniük a földből, majd a további ásatások során csigolyákat, bordákat és lapocka csontokat is találtak a helyszínen. A feltárást vezető Daniel Fisher elmondta, hogy az állat több mint 15 ezer éves lehet és az eddigi kutatás során arra a következtetésre jutottak, hogy a mamutot vélhetően vadászok ejtették el, majd feldarabolták és amit tudtak magukkal vittek. A mamut megmaradt részeit pedig elrejtették a ragadozók elől, hogy később visszamehessenek érte. A mamut csontjait azonban további kutatásoknak vetik alá, hogy még többet megtudjanak róla- írja a globoport.hu.

A feltárást hatalmas érdeklődés kísérte. James Bristle az unokáját is elhozta, hogy saját szemével lássa a nem mindennapi lelet kiemelését. „Az unokám nem hitt a szemének, amikor meglátta a hatalmas csontokat, mindvégig tátott szájjal nézte a műveletet” – mondta James.

Az eddigi ismeretek szerint a gyapjas mamutok mintegy 135 ezer évvel ezelőtt jelentek meg és a legutóbbi jégkorszak végéig éltek. Elsősorban Eurázsia és Észak-Amerika jéggel borított tájain fordultak elő. Magasságuk elérte a 3,4 métert és súlyuk 4-6 tonna között lehetett. A DNS vizsgálatok szerint a gyapjas mamutok az ázsiai elefántokkal állnak közeli rokonságban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A helyzet napról napra durvább
Olyan, mint a fogkrém
PÉNZTÁRCA
Ha elfelejti, pórul jár!
Fontos banki határidő jön
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ezt látni kell! Angolpark Veszprém megyében
Ez már a negyedik felújított kastélypark
RECIKLI
Meghökkentő zöldjárművek a Hungaroringen
Seregszemle az energiatakarékosság jegyében

Itt jártunk: Ausztrália

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.01.24. 18:35 Világszám - Inforádió
Bali
2020.01.25 10:05 Világszám - Inforádió
Kambodzsa
2020.01.26. 10:35 Világszám - Inforádió
Bali ism.
Közösség
Nap lánya

Camila Cabello

Szófelhő / Archív
--