Turistákkal végzett a vulkán Új-Zélandon

Rosszkor rossz helyen

[Kail] publikálva: 2019-12-09 09:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kitört egy vulkán Új-Zélandon. Öten meghaltak, több emberről nem tudják, hol lehetnek.


A kitörés előtt néhány pillanattal turistákat láttak a Whakaari kráterének pereménél sétálni. A rendőrség azt közölte, hogy már 23 embert kimentettek, a hadsereg is a rendőrök segítségére sietett.

A Whakaari, más néven White Island Új-Zéland legaktívabb tűzhányói közé tartozik. Ennek dacára a magánkézben lévő szigetre sok túrát szerveznek és festői repülést kínálnak a vulkán fölött.

A vulkánkitörés helyi idő szerint röviddel délután 2 után kezdődött, az egyik turista, aki már éppen hajón távozott a szigetről egy reggeli túra után, levideózta, amint hamu és füst csapott ki a kráterből. Alig fél órával korábban még ő maga is ott volt - mesélte a BBC-nek. "Éppen hogy elindultunk a hajóval, amikor valaki rámutatott a vulkánra. Sokkolt bennünket a látvány."

A hajó visszafordult, felvette a parton lévő embereket. Egy másik turista, egy brazil férfi éppen csak elkerülte a tragédiát. "Két túrát szerveztek ma a vulkánhoz. Az első volt a miénk, öt perccel a kitörés előtt jöttünk el a krátertől. A másik társaság egyből utánunk következett, sajnos ők nem tudtak időben elmenekülni. Többen komolyan megégtek közülük."

A vulkánnál kihelyezett kamera egy csoport látogatót mutatott a kráternél, mielőtt a kép elsötétült.

Jacinda Ardern miniszterelnök azt mondta, "jó pár" turista volt a szigeten, új-zélandiak és külföldiek egyaránt. A rendőrség mindent megtesz, ami csak lehetséges - tette hozzá. A mentést nagyban hátráltatja a hulló hamu. A hadsereg két helikoptert bocsátott rendelkezésre.

A rendőrség kezdetben azt jelentette, hogy százan lehettek a szigeten a kitörés pillanatában, ezt később 50-re módosította. Egy részük az Ovation of the Seas óceánjáró utasa volt, a hajó a közeli Taranga kikötőjében áll. Az ausztrál kormányfő szerint honfitársai közül is érintett néhányat a "rettenetes esemény", most próbálják megtudni, mi lehet velük.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A helyzet napról napra durvább

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Így védhető ki a Vuhan-vírus
Egy tapasztalt újságíró mindennapi tanácsai
PÉNZTÁRCA
Óriás lesz az OTP Bank Szerbiában
Új pénzintézetet vásárolt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
2 milliárdot költhet el Fertőrákos
Indul a turisztikai fejlesztés
RECIKLI
Ez lett az év hazai kerékpárútja
Családoknak egynapos kirándulásra

Itt jártunk: Malawi

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.09.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Leshoto
2023.09.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Drakensberg-hegység
2023.09.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Leshoto ism.
Közösség
Nap lánya

Roxy ügynök

Szófelhő / Archív
--