Ma magint kavarodás lesz a közlekedésben

Ismét futóverseny okoz felfordulást a fővárosban

[seifert.p] publikálva: 2015-10-23 07:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az október 23-i rendezvények miatt változik a közösségi közlekedés menetrendje Budapesten, de a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaraton futóverseny miatt is lesznek korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.


A tájékoztatás szerint módosított menetrend szerint közlekedik majd a 2-es, a 47-es, a 49-es és az 59-es villamos, valamint a 9-es, a 21-es és 21A, a 38-as, a 39-es, a 86-os, a 102-es, a 105-ös, a 110-es, a 112-es, a 160-as, a 260-as, a 212-es, továbbá a 251-es és 251A jelzésű busz is.

A BKK felhívta a figyelmet arra is, hogy pénteken a vasárnapi és ünnepnapi, 24-én és 25-én pedig a hétvégi menetrend lesz érvényben.

A közúti forgalomban korlátozásokra kell számítani, pénteken fél 9 és 11 óra között le lesz zárva az Alkotmány utca, a Balassi Bálint utca a Kossuth Lajos tér és a Stollár Béla utca között, valamint a Markó utca a Balassi Bálint utca és a Széchenyi felső rakpart között. Emellett nem lesz járható 14 és 18 óra között a Múzeum körút sem.

Futóverseny miatt a Budakeszi út - Jánoshegyi út - Tündérhegyi út - Mátyás király út - Istenhegyi út - Nagyenyed utca - Alkotás utca útvonalon kell ideiglenes korlátozásra számítani.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Budapest ma elesik

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Repceolajjal Bresztből Grenoble-ba
Csak biodízel hajtja az Flixbus új járatait
PÉNZTÁRCA
Így keresnek a pályakezdők
Diplomával és diploma nélkül
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Magyar pálinkát gyártanak Ugandában
A két ország szorosabbra fűzi a gazdasági együttműködést
RECIKLI
Törölték a járatát, hát hazabiciklizett
Skóciából Athénba, karantén idején

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--