Vigyázz, beluga!

Bálna a Temzében

[Kail] publikálva: 2018-09-26 19:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az állatot az uszályok közelében látták, pedig azok veszélyeztetik a biztonságát. A hatóságok arra kérték az embereket, hogy kerüljék el a belugát.


Az RSPCA állatvédelmi szervezet is vizsgálja azt a bejelentést, mely szerint egy beluga úszkál a Temzében Kelet-Londonban. Kent és Essex irányábaa mozog. A bálnát egy brit madarász kapta lencsevégre, majd posztolta a képet a Twitteren is. Dave Andrews szerint az állat az uszályok között úszott és táplálkozott, több ezer kilométerre természetes élőhelyétől, a sarkvidéki vizektől.

Bennyt - így nevezték el a furcsa jövevényt - azóta már mentőcsapat is figyeli, ennek tagjai rögtön a a segítségére sietnek majd, ha veszélybe kerül. Most megfigyelik és követik, amíg vissza nem tér a nyílt vizekre. Az embereket arra kérték, hogy kerüljék el, ne zavarják meg a mozgását - adta hírül a BBC.

Az előző beluga-észlelés 2015-ben volt, Northumberland közelében, előtte pedig Észak-Írország vizeiben is láttak egy példányt. Londonba is tévedt már korábban egy bálna: 2006-ban szintén a Temzében kötött ki egy állat, akkor azonban nem volt sikeres a mentőakció, az ötméteres bálna  elpusztult.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Rejtélyes halál a luxusjachton

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bálnák a Parlamentnél
Plasztikmentes július
PÉNZTÁRCA
Amiért Matolcsy György hátradőlhet
Felminősítették Magyarországot
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Néhány napra kellemes célpont lehet Moldova
Szép környezet, kellemes zene, finom kávé és péksütik
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.03.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Cseresznyefavirágzás
2025.03.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Japán
2025.03.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Cseresznyefavirágzás ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--