Luxus lakónegyed épül Dunacsúnynál

Tiltakoznak a madárvédők

[j.protic] publikálva: 2012-04-11 12:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A bősi vízlépcső környékének védett területen,a szlovák főváros közelében, Dunacsúnynál az eredetileg kizárólag üdülési célokra tervezett komplexum helyett luxus lakónegyed is épül.


Erről a Hospodárske Noviny szlovák gazdasági napilap számolt be annak a szerződésnek a kiegészítésére hivatkozva, melyet néhány nappal az előrehozott választások előtt kötött az állami Vízgazdálkodási Vállalat a Danubia Invest beruházási vállalattal.

A vállalat még 2005-ben nyerte meg a kiírt pályázatot egy nemzetközi sport- és idegenforgalmi központ projektjével. A tervek szerint egy 540 férőhelyes hotelt építettek volna Dunacsúnban, ezenkívül egy vitorláshajó-kikötő, golfpálya és más sportlétesítmények is szerepelnek a tervezetben . A március 5-én aláírt szerződés-kiegészítés szerint azonban a terület beépítése sűrűbb, és más jellegű is lehet. A befektető új apartmanházakat húzhat fel több mint 600 apartmannal, valamint 30 villát is építhet.

A szerződés lehetővé teszi a befektetőnek, hogy az eredetileg egyenes partszakaszhoz feltöltéssel kis félszigeteket csatoljon.

A befektető főleg azon az új területen építi majd fel a lakóházakat, melyet feltöltéssel hoznak létre. Minden beépített négyzetméterért 5 cent bérleti díjat fizetnek az államnak. A vállalat tehát 99 évre, nem egész 5 euróért szerzi meg az építési terület négyzetméterét.

A Danubia Investnek az eredeti tervek szerint 218 ezer hektárért 147 ezer eurót kellett volna fizetnie évente. A bérleti díj a kiegészítés nyomán 152 ezer euróra nőtt 290 hektárra. A feltöltéssel összesen 49 hektáros új terület jön létre.

Az építkezési terveket bírálják a környezetvédők. -A projektet a vízimadarak legfontosabb közép-európai megállóján és téli szállásterületén akarják megvalósítani - figyelmeztet Jozef Rizdoň ismert szlovák természetvédő, aki szerint több madárfaj kihalását okozhatja a hatalmas építkezés.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Beszélünk magyarul

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Zuhant az áramfogyasztás
Sikeresnek tartják a Föld óráját
PÉNZTÁRCA
Az egyik fapados ismeri az üzletembereket
A pontosság a legfontosabb az easyJet szerint
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Félmilliárdból megszépül Hévíz
Sétautat építenek a városban
RECIKLI
Brutális kutyamészárlás Kanadában
Az olimpián szolgált husky-kat gyilkoltak halomba

Itt jártunk: Egyiptom

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

2. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

3. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

4. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

5. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

6. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

7. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

8. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

9. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

10. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

Műsoraink
2018.12.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Írország, Skócia
2018.12.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Nagy-Britannia
2018.12.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Írország, Skócia ism.
Közösség
Nap lánya

A rocksztár exfelesége

Szófelhő / Archív
--