Kommandósok furikázták a prostikat

Jól jött a kis mellékes kereset

[j.protic] publikálva: 2012-09-12 08:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A szlovák ügyészség vádat emelt a rendőrség több tagja ellen, akik törvénybe ütköző módon egészítették ki keresetüket – ugyanis, mint kiderült, néhány éve a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság kommandósai biztosítottak védőőrizetet egy szenci erotikus szalonban dolgozó prostituáltaknak.


Az ügy még 2008-ban és 2009-ben zajlott, 16 lány részvételével. A prostituáltak elvileg csak erotikus masszázst kínáltak a kuncsaftoknak, ám emellett közösültek is velük, alkalmanként 84-135 euróért. Szolgáltatásaikat a szenci Oáza klubban nyújtották, de házhoz is mentek. A lányok szállításáért a nevezett kommandósok feleltek.

Az ügyészség hét volt rendőr ellen indított eljárást – közölte Peter Šufliarsky, a főügyészség kiemelt ügyekkel foglalkozó osztályának vezetője.

A szalonban dolgozó nők névleg ki látszólag ki voltak oktatva arról, hogy masszázs közben nem szabad szexuális kapcsolatot létesíteniük az ügyfelekkel, de általában ennek az ellenkezője történt. Az ügyfelek egy aktusért 84-135 eurót fizettek, a nők ennek 40-50 százalékát kapták meg, a többi a kommandósok zsebébe vándorolt. A vizsgálat alapján egy év alatt összesen több mint 210 ezer euró folyt be a rendőröknek az üzletből.

Az ügyben 11 ember ellen emeltek vádat, közülük heten volt rendőrök, de a vádlottak között szerepel a klub tulajdonosa is. Két kommandós ellen ezen kívül zsarolás miatt is eljárás indult. Egyik kollégájuk ugyanis jelenteni akarta az illegális üzletet, az ügyészség szerint azonban a rendőrök „szóban megzsarolták”. A bűncselekmény felderítésénél lehallgató berendezést, és beépített ügynököt is bevetett a rendőrség.

Mivel a rendőrök szervezett csoportként működtek, büntetésük akár 12 évig terjedő börtön is lehet.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Infraszemüveggel védik a gepárdot
Már csak 400 példány él
PÉNZTÁRCA
Megszűnik a fizető parkolás
Zalakaroson az idegenforgalom mellett döntöttek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha jobbról jön egy autóbusz
Lenyűgöző londoni közlekedés
RECIKLI
Párnacsata Budakeszin
Divat a kuka mélyéről

Itt jártunk: USA

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Zaklatta, levágta hát a péniszét

Bosszú Indiában

2. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

3. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

4. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

5. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

6. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

7. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

8. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

9. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

10. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

Műsoraink
2019.01.18. 18:35 Világszám - Inforádió
Kuba 1.
2019.01.19. 10:05 Világszám - Inforádió
Kuba 2.
2019.01.20. 10:35 Világszám - Inforádió
Kuba 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Bizonytalan saját tehetségében

Szófelhő / Archív
--