Kivégzésszerűen célzott a cseh lövöldöző

Hat halott a kórházi váróban

[Kail] publikálva: 2019-12-10 12:14:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hat embert megölt és hármat megsebesített egy férfi kedd reggel az észak-morvaországi Ostrava egyik kórházában; az elkövető magával is végzett.


A vérengzés a nagy morva iparváros 1200 fekvőhelyes egyetemi kórházában történt.

Jirí Havrlant kórházigazgató azt mondta, hogy a támadó negyed nyolc körül nyitott tüzet a kórház traumatológiai osztályának várótermében. Négy áldozat a helyszínen meghalt, ketten pedig műtét közben haltak bele sebesüléseikbe. Az igazgató szerint a halálos áldozatok közül négy férfi és két nő. A három sebesült közül kettőnek az állapota súlyos, de nem életveszélyes.

Andrej Babis kormányfő "nagy tragédiának" nevezte a történteket, lemondta hivatalos programját és a belügyminiszter után ő is elindult a helyszínre."

A támadó a váróteremben lévőkre tüzelt. Kivégzésszerűen lőtt, közvetlen közelről fejre, nyakra és mellkasra célzott" - mondta a kormányfő.

A tettes indítékairól egyelőre nem tudni semmi kézzelfoghatót. Nem hivatalos információk szerint személyes okok állhatnak a lövöldözés mögött. Egy helyi lakos azt mondta, hogy az elkövetőt korábban a kórházban kezelték, de úgy érezte, hogy nem foglalkoztak vele kellőképpen.

Jan Hamácek belügyminiszter szerint a rendőrség különleges egységei, köztük gyorsreagálású osztagok kommandósai perceken belül megérkeztek a helyszínre, és három rendőrségi helikopter is részt vett a támadó utáni hajszában a városban. Az elkövetőt mintegy háromórás kutatás után megtalálták.

"Amikor az egyik helikopterünk megtalálta a keresett kocsit, a támadó főbe lőtte magát. A 42 éves férfi fél órára rá belehalt sebesüléseibe" - közölte Tomás Kuzel, az ostravai regionális rendőrség parancsnoka. A támadó pisztolyt használt, de érvényes fegyvertartási engedélye nem volt - tette hozzá.

A rendőrség eredetileg egy 180 centiméter magas, piros kabátos férfit keresett, akit a tettesnek véltek. A sajtó közzétette a feltételezett támadó fényképét is, de kiderült, hogy az illető nem a tettes, hanem csupán egy szemtanú.

Mintegy két órával a lövöldözés után a rendőrség újabb fényképet tett közzé, amelyen már valóban a lövöldöző férfi volt látható, aki autóval menekült el a kórházból. A rendőrség közzétette a gépkocsi rendszámát is.

A vérengzés után a rendőrség lezárta a kórházat és a közelben lévő egyetemet is. Az intézményben keddre felfüggesztették az oktatást.

Csehországban négy éve, 2015 februárjában történt hasonló vérengzés. Akkor egy férfi a dél-morvaországi Uhersky Brod egyik vendéglőjében lövöldözött. Nyolc férfi és egy nő meghalt, a kilencedik halálos áldozat pedig maga a támadó volt, aki végzett magával is.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Csak azt hiszi, hogy hideg ez a nyár
A szakemberek szerint teljesen átlagos időnk van
PÉNZTÁRCA
1,6 milliárdot gyűjtött járókerettel
Mindet felajánlotta a vírus ellen
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gőzerővel készül 2020-ra Rijeka
Egyre vibrálóbb - ismerje meg!
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--