Indul a Hungaroring Classic!

Klasszikus versenyautók és korhű ruhák Mogyoródon

[Kail] publikálva: 2019-07-12 09:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Elkezdődött a végső visszaszámlálás: a Hungaroring Classic résztvevői folyamatosan érkeznek a pályára, épül a depó, és megtartották a július 12-14-én tartandó különleges autóverseny sajtótájékoztatóját is, amelyen jó néhány izgalmas részletre fény derült.


Kiderült például, hogy körülbelül 200 klasszikus versenyautót láthatunk száguldani a hétvégén a mogyoródi F1-es pályán, s hogy korábbi Formula–1-es pilóták és Le Mans-győztesek is tiszteletüket teszik nálunk.

Pierre Antoine Lecoutour a nemzetközi promóter Peter Auto versenyzői kapcsolatokért felelős szakembere azt is elárulta, a mezőny szívesen tért vissza hazánkba: „Nagy örömmel tértünk vissza a Hungaroringre, hiszen két évvel ezelőtt ez volt a szezon egyik legjobb versenye, a nézők, a hangulat, a klubok és a versenyzők szempontjából is. Reméljük, ezt tudjuk még fokozni az előttünk álló hétvégén. A mezőnyön nem fog múlni, hiszen körülbelül kétszáz autóval rajtolunk a hétvégén, amelyek között a hatvanas évek paripái ugyanúgy megtalálhatók, mint a Group C-s, illetve két literes versenyautók. Az idei év újítása az a kategória, amelyben kizárólag 911-es Porschék indulnak, vagyis a pilóták gyorsaságán és ügyességén múlik, hogy ki nyer – a historic versenyzés történetében egyedülálló ez a fajta márkakupa. A mezőny egyik legérdekesebb tagja egy Porsche 917-es, amellyel annak idején Le Mans-i 24 órást nyertek. A pilóták között pedig ott lesz többek között Ralf Kelleners és Emanuele Pirro – mindketten Le Mans-győztesek, utóbbi versenyző pedig a Formula–1-es mezőnynek is tagja volt.”

A Hungaroring Classic két magyar fő szervezője közül Rákosi Tamás elárulta, miért is más ez az autóverseny, mint az általunk ismert összes többi.

„Jelenleg az autósport egyik legnagyobb problémája, hogy a nézőket elzárják a versenyzőktől, nem lehet megközelíteni őket, nem lehet a kocsikat megérinteni – mondta Rákosi Tamás. – Pedig számomra életre szóló élmény volt, amikor annak idején Jim Clark autójának a kerekére leülhettem. Úgy éreztük, ebből a hangulatból kellene visszahozni valamit, hogy általunk a családok, gyerekek, visszarepülhessenek az időben, mert nagyon klassz kis korszakot idézünk meg. A magam részéről mindegyik kategóriát imádom, meg azt is, hogy itt mindenki megszállott, mintha minden egyes verseny világbajnoki futam lenne. Nagyon várom már, hogy elkezdődjön a hétvége, és szeretném megköszönni a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, a Szerencsejáték Zrt.-nek és a Hungaroringnek, hogy mindenki a maga módján segített – nélkülük nem tudtuk volna összehozni ezt a remek eseményt.”

A tizenötödik Dakar ralijára készülő Szalay Balázs most a Hungaroring Classicon rendezőként vesz részt, de azért kibújt belőle az autóversenyző is, már most megbeszélte egy-két autótulajdonossal – az egyik James Bond-filmből ismert verdán akadt meg leginkább a szeme –, hogy alkalomadtán kipróbálhatja a járművét.

„Ez az a verseny, amely igazán hiányzott a magyar autósportból, ez az, amire mindenképp érdemes eljönni, mert a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek autói visszaidézik a múltat, a nagypapák elmesélhetik és megmutathatják az unokáiknak, milyen volt a versenysport ötven-hatvan éve – mondta Szalay Balázs. – Ezek még vérbeli versenyautók voltak, nem szabályozták le őket, szabadjára lehetett engedni a lóerőket. A személyes kedvenceim közülük a Ferrarik, Maseratik és Alfa Romeók.”

Szalay Balázs elárulta, a kor szellemét idézve arany, illetve zöld babérkoszorú kerül a győztesek nyakába, a Magyar Autóklub által szervezett veterán autó, illetve motorkerékpár szépségverseny legjobbjai pedig értékes díjakkal gazdagodnak. Itt a szakmai zsűri mellett a közönség szavazatai is számítanak a végeredménynél.

Hogy ne csupán a járművek, hanem az öltözködési stílus is felidézze a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas éveket, mindenkit arra biztatnak, hogy érkezzen a korszaknak megfelelő ruhákban, de ha ez gondot okozna, a helyszínen is lehet ruhát kölcsönözni, sőt, a Schwarzkopf jóvoltából díjmentesen korhű frizurát is kapnak a hölgyek és urak.

Különleges esemény lesz a vasárnapi divatbemutató és rockabilly buli, amit a depóban tartanak meg – a szervezést a korábbi modell, a ma is gyönyörű Sütő Enikő vállalta. „Engem is lenyűgöz ezeknek a klasszikus autóknak a formája, de ami igazán megfogott a Hungaroring Classicban, az az életérzés, amit az esemény képvisel. Nagyon tetszik, hogy a nézők is korabeli ruhákba öltöznek, úgyhogy a divatbemutatóval és a hozzá választott zenékkel is a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek naivitását, különlegességét szerettem volna felidézni.”

A versenyre még a helyszínen is kaphatók jegyek, ám annak sem kell szomorkodnia, aki esetleg nem láthatja élőben ezeket a csodálatos versenygépeket, a Hungaroring Classic eseményeit ugyanis szombaton és vasárnap a Spíler 1 televízió élőben közvetíti. A mindkét napon 8.30 órakor kezdődő közvetítés házigazdája Baumstark Tibor és Matuz Krisztián lesz, míg kommentátorként Márkus Ádámot és B. Varga Ákost hallhatjuk a Spíler 1 műsorán.

 

 

 

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Feketególya fotelből
Nézze élőben a gemenci családot
PÉNZTÁRCA
Még ma is a malacperselyt favorizáljuk
Hogyan állunk az öngondoskodással?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A thai horror múzeumok a legélethűbbek
Nem veszélytelen kipróbálni őket
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--