Imádta Budapestet Miss Ghana

Nemcsak szép, okos is

[Kail] publikálva: 2017-11-28 10:24:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Margaret Mwintuur Deryt ősszel koronázták meg az Egyenlítő közelében fekvő nyugat-afrikai ország szépségkirálynőjének, Miss World Ghanának. Most Magyarországon járt udvarhölgyeivel, illetve a szépségversenyt szervező cég vezetőivel.


Kitűnően érzik magukat Magyarországon, nagyon vendégszeretőnek és kedvesnek találják a magyarokat, gyönyörűnek a várost – mesélték. Jártak a budai Várban, a Parlamentben, de voltak a debreceni egyetemen is, ahol sok honfitársuk tanul és ahol Gelencsér Tímeával, Miss World Hungary-vel közösen tartottak előadást. Magyarországon több mint 150 ghánai diák tanul, az ő életükben hatalmas esemény volt a szépségkirálynő itteni útja. A szépséges ghánai delegáció tagjai kipróbálták a Rudas Gyógyfürdőt, ettek magyar ételeket és odáig voltak a gulyásért. Részt vettek fotózáson és filmforgatáson is, az utóbbi helyszíne a budai rakpart és a Középsuli filmsorozat irodái voltak. Margaret ennek a népszerű internetes filmsorozatnak az egyik epizódjában lesz majd látható.  Elárulta, hogy izgalmasnak találta és imádta a filmezést, pedig – ki hinné ezt egy királynőről? – kicsit izgulós. Aztán jött a Hősök tere, és el is repült az itteni hosszú hétvége.

Miss Ghána és Miss Magyarország kapcsolata úgy kezdődött, hogy Gelencsér Tímeát meghívták a Miss World Ghana választásra. Így a mostani uralkodónői vizit valójában egy viszontlátogatás. Magyarország nemrégiben nyitott nagykövetséget Accrában, a magyar szépségkirálynő ottani útján a külképviselet, illetve a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) vendégszeretetét is élvezhette, mint ahogy Miss Ghana vendéglátója is a HTCC központja Budapesten. A két szépség közös programjai a közeledést szolgálják – a turisztikai és üzleti kapcsolatok lehetőségeire hívják fel a figyelmet. Néhány nap múlva Ghána is nagykövetséget nyit Budapesten és üzletemberek találkozójára is sor kerül.

Ghána szépségkirálynője, aki épp a múlt héten szerzett diplomát szociológiából, hazájában is komoly projektekben vesz részt – főleg az oktatás, a higiénia népszerűsítése, az egészségügy területén. Ugyanezt a három nagy kihívást tartja prioritásának a ghánai szépségversenyeket is jegyző Exclusive Events Ghana rendezvényszervező, PR és marketing cég egyik főnöke, Khadija Patty is, aki aki valamikor szintén Miss Ghana volt és a mostani első, illetve második udvarhölggyel közösen kísérte el a jubileumi, 60. Miss World Ghana választás győztesét hazánkba. Mint elmondta, az idei versenyen partnerük volt az accrai magyar nagykövetség is, együtt döntöttek a mostani utazásról, melynek célja egymás kultúrájának megismerése. Akár olyan szinten is, hogy tudják: mit esznek, mivel foglalkoznak, mit viselnek a nők egymás országában. Aztán, ha hazamennek, mindezt elmesélik. Kedvet csinálnak ahhoz, hogy mások is ellátogassanak ide. Vigyázz, Magyarország! – tréfálkozott. Meg fognak rohanni a ghánai turisták. És remélhetően Ghánát is a magyarok – tette hozzá. Az egykori Aranypart barátságos, biztonságos ország, tele látnivalókkal. A partvidékén körülbelül 30 rabszolgavár van, az egykori erődítmények és kastélyok, az asantik hagyományos építményei az UNESCO világörökségének részei.

A Miss Ghana alapítvány olyan problémák megoldásában igyekszik szerepet vállalni az afrikai országban, mint például a  gyerekhalandóság visszaszorítása, ahol ma még nagyon rosszak a mutatók. A kormánnyal és szponzorokkal közösen kórházat hoznak létre az északi országrészben, most egyebek mellett ezért folytatnak gyűjtést – mesélte Khadija Patty, aki az alapítványt is igazgatja. Ugyancsak fontosnak tartják a lányok oktatáshoz jutását, a szülők meggyőzését, hogy küldjék a lányaikat iskolába. Mert ma még Ghánában a fiúk sokkal tanultabbak, mint a lányok. Ennek oka az is, hogy sok családnak nincs pénze oktatásra, ezért ehhez is támogatókat keresnek – olyan embereket, akik az iskolába járáshoz szükséges havi 30 angol fontot biztosítanák egy-egy diáklánynak. A harmadik fontos terület, amivel foglalkoznak, a környezetvédelem és a közegészségügy, a higiéniai helyzet, a tisztaság, az újrafelhasználás. Megtanítani az embereket arra, hogy kevesebb műanyagot használjanak. Nagyok a gondok itt is, ezeken a helyi és a központi kormányzat segítségével próbálnak javítani. Mert higiéniával egy sor betegség megelőzhető. Közvetve pedig a gazdaság is növelhető. Miss Ghána így egyebek mellett a közegészségügy arca is, kampányokban vesz részt, járja az utcákat, biztatja az embereket arra, hogy tartsák tisztán a környezetüket.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fotózkodj fehér cápával!
Hihetetlen szerencséjük volt
PÉNZTÁRCA
Az internetre tevődik át az idei karácsony
Drasztikusan növekszik az online-vásárlás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újabb luxushotel Dubajban
Az Oberoi is jelen van az Emirátusokban
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.02.28. 18:35 Világszám - Inforádió
Olaszország I.
2020.02.29 10:05 Világszám - Inforádió
Olaszország II.
2020.03.01. 10:35 Világszám - Inforádió
Olaszország I. ism.
Közösség
Nap lánya

Száguldás az élete

Szófelhő / Archív
--