Újra mecset lehet a Hagia Sophia

Most még múzeum

[Kail] publikálva: 2019-03-25 12:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Erről beszélt Erdogan elnök egy török televízióban.  A Hagia Sophia jelenleg múzeum, mert Ataturk elnök így döntött 1935-ben.


A modern Törökország megteremtője igyekezett korlátozni az iszlám befolyását, mert azt a haladás akadályának tekintette. Erdogan elnök viszont egyre nagyobb szerepet szán az iszlámnak Törökország életében. Ennek lehet a szimbóluma az, hogy a Hagia Sophia ismét mecset lesz Isztambulban. "A Kék mecsetbe is járnak turisták, miközben ott vallási élet is folyik. A turisták nem fizetnek belépődíjat. Ugyanez lehet a Hagia Sophia mecsetben is"- hangsúlyozta Törökország elnöke.

A Hagia Sophia /Szent Szófia/ székesegyház a kereszténység legnagyobb templomának épült a hatodik században Konstantinápolyban. Itt volt a keleti kereszténység központja mindaddig, amíg a törökök el nem foglalták a várost 1453-ban. A székesegyházat azonnal mecsetté alakították és ekként is működött, miközben az első török szultánok a bizánci uralkodók örököseinek tekintették magukat. A szultánok birodalma az első világháború után bukott meg. A birodalom romjain hozta létre Kemal Atatürk pasa a modern török államot, mely múzeummá tette a székesegyházat. Erdogan elnök ennek a megváltozását jelezte, amikor a televízióban arról beszélt: újra mecset lehet a Hagia Sophia.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Madarak a Boszporusz fölött

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Helikoptereztetik a lazacokat
Földcsuszamlás zárta el
PÉNZTÁRCA
Varga Mihály megvillantotta az eurót
2020 körül akár eurónk is lehet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újabb balatoni kilátók
Déli part, északi part
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.10.03. 18:35 Világszám - Inforádió
A világ híres vasútjai I.
2025.10.04. 10:05 Világszám - Inforádió
A világ híres vasútjai II.
2025.10.05. 10:35 Világszám - Inforádió
A világ híres vasútjai I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--