Ilyen a rettegett mobilgát

Bús Balázs szerint gát nélkül nem érdemes fejleszteni

[szorenyi.p] publikálva: 2013-03-07 18:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mobilgát Szentendrénél - MTI Fotó: Kovács Attila

A római-parti védmű megépítése nélkül Óbuda nem adhat felelősen pénzt a terület fejlesztésére - jelentette ki Bús Balázs, a III. kerület polgármestere egy háttérbeszélgetésen

 


A kerületvezető jelezte, hogy gyakoriak a panaszok amiatt, hogy szemetes, lepusztult a part, és "nem úgy néz ki, mint a Kopaszi-gát". Szavai szerint nem költhetnek közpénzt olyan terület fejlesztésére, amit évente kétszer elmos a víz.

Visszautasította, hogy a mobilgát a luxus lakóparkok védelmét szolgálná, mert egyrészt a védmű még azok előtt véget érne, másrészt az érintett ingatlanok előtti partszakaszt az építkezéskor 9 méter magasan feltöltötték, tehát nincsenek is veszélyben.

Jelezte ugyanakkor, hogy a legalacsonyabban fekvő területeket, a part északi harmadát fel kell tölteni és ki kell vágni néhány fát, de a látogatott részeken, az Őrtoronytól délre csak minimális változás lenne, s fásítási program is indulna.

A polgármester szerint bizonyos politikai erőknek kapóra jöhet a mobilgát elleni kampány, könnyen lehet az érzelmekre és az irigységre hatni, de felelősen nem lehet ezt képviselni. Megjegyezte azt is, hogy javasolták a fővárosnak: azon ingatlanoknál, amelyeknek nő az értékük a mobilgát megépítése után, érvényesítsék a növekményt.

Puskás Péter (Fidesz-KDNP) alpolgármester arról beszélt, ha a Nánási úton épült úgynevezett nyúlgát vonalában akarnának gátat építeni, akkor az összes fát ki kellene vágni a 10 méteres körzetében és a vezeték-kiváltásokkal együtt több mint 8 milliárd forintra emelkedne a védmű építési költsége. (A parti mobilgát 3-3,5 milliárd forintos beruházás).

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Budapestre érkezett a Tesla
Új bemutatóterem és próbavezetés
PÉNZTÁRCA
Dacia lett a pápamobil
A múltkor még Lamborghini volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Katar egy magyar újságíró kamerájával
Csodás fotók a vébéről és környékéről
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--