Gyurta Dani Norvégiába vitte aranyérmét

Egyedi érmet adott meghalt versenytársa szüleinek

[szorenyi.p] publikálva: 2013-01-13 08:32:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó

Ígéretét betartva, egyedi aranyérmet adományozott a magyar úszóklasszis a tavaly tragikusan fiatalon elhunyt Alexander Dale Oen családjának. A Hír24 beszámolója szerint személyesen nyújtotta át Gyurta Dániel a tavaly áprilisban, 26 éves korában tragikusan elhunyt norvég úszóklasszis, Alexander Dale Oen családjának Norvégiában azt az érmet, amelyet a néhai versenytárs és barát emlékére készíttetett.


A magyar klasszis versenyző nyári ötkarikás sikere - 200 mellen győzött - után jelentette be, hogy a londoni arany másolatának átadásával is tisztelegni kíván a tragikus hirtelenséggel elhunyt nagyszerű rivális emléke előtt. Az ígéretet tett követte, és az időközben megszületett ereklyével elutazott Norvégiába, ahol külön gála keretében találkozott Dale Oen szüleivel.

Hamarban rendezték meg az ünnepséget, ahol a magyar úszó norvégül emlékezett barátjára, akiről azt mondta, aranyérmet nyert volna Londonban. Gyurta Dániel norvég nyelven beszélt az emberekhez. A gála közönsége felállva tapsolta meg a nemes gesztust. Az érmét Alexander Dale Oen testvére vette át tőle.

Gyurta Dani édesapja az MTI-nek elmesélte, hogy milyen érmet vitt magával a magyar olimpiai bajnok. "A család láthatta meg először a díszdobozba csomagolt, fémből készült, egyik oldalán a londoni Towert, a másikon Alexander arcképét ábrázoló, dombornyomásos érmét, amelyért külön köszönet jár az alkotást megtervező és elkészítő képzőművésznek, Mihály Annának. A gesztust méltányolták az ottaniak, mondhatom, tiszteletbeli norvéggá avatták Danit, aki mély barátságot ápolt Alexszel."

Egyedi érmére azért volt szükség, mert a NOB nem engedi másoltatni az olimpiai érmeket.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Látta már a Balaton legmenőbb strandját?
Limitált helyek, ötezer a beugró
RECIKLI
Porba a panelekkel?
Egy Ybl-díjas építesz lebontatná a lakótelepeket

Itt jártunk: Isztria és Dalmácia

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

2. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

3. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

4. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

5. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

6. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

7. Később kezdik ma a szexet

De miért?

8. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

9. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

10. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

Műsoraink
2019.08.16. 18:35 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia I.
2019.08.17. 10:05 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia II.
2019.08.18. 10:35 Világszám - Inforádió
Isztria és Dalmácia I. ism.
Közösség
Nap lánya

Modern táncokat tanít

Szófelhő / Archív
--