Az idegenvezetők segélykiáltásai

Meghallgatást kérnek

[Kail] publikálva: 2020-03-26 08:19:00 | Nyomtatásprint

hírkép

„Míg most is látni dolgozó taxisokat, akik kaptak könnyítéseket, a jóval nagyobb bajban lévő, munkájukat teljesen elvesztő idegenvezetők ellenben nem kaptak semmit. Pedig közülük sokan valóban a megélhetésért küzdenek” - nyilatkozta a Világszámnak dr Kesziné Tolnai Szilvia főállású idegenvezető.


- Hogyan érinti a mostani helyzet az ágazatban dolgozókat?

- Az idegenvezetők már a járvány megjelenése óta, 2019 decemberétől folyamatos lemondásokat kapnak a már megrendelt munkájukra. Pedig nagy részük KATÁ-s kisadózó, egyéni vállalkozó. Sajnos még mindig az a téveszme él a köztudatban, hogy ők utazási irodai alkalmazottak. Erről szó sincs. Ha nincs munka, nincs pénz.

Megkérdeztük Dr. Kundi Viktóriát, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) alelnökét is, aki átfogó képet vázolt a szakma gondjairól.

- A turisztikai szezon márciustól októberig tart, vagyis ebben az időszakban kell megkeresni az egész évre elegendő bevételt. Jelenleg nagyjából 4000, engedéllyel rendelkező idegenvezető dolgozik. A mostani tények ismeretében egészen októberig lemondták az idegenvezetők legtöbb munkáját, ők tehát az egész szezonra jövedelem nélkül maradnak. A bevételkiesés számszerűsítve már milliós nagyságrendű. A turisztikai ágazat ezen szegmense, tevékenységéből adódóan, az elmúlt évek turisztikai támogatásaiból sem részesült.

- Most készül az a törvényi szabályozás, mely kiszámíthatóbbá tenné az idegenvezetők életét.

- Valóban, az idegenvezetői törvény már a Parlament elé került, de elfogadása sajnos még várat magára. Ez biztosítaná például, hogy csak a Magyarországon megszerzett engedéllyel rendelkező idegenvezetők mutathassák be hazánk szépségeit a külföldi turistáknak. Ezáltal védenénk a magyar piacot, és az idegenvezetők is megtakarítással rendelkezhetnének, kevésbé kitéve a mostani létbizonytalanságnak.

- Erre a szezonra egyáltalán nem látnak esélyt?

- Ha a járvány júniusban véget is érne, a turizmus talpra állása még hónapokat venne igénybe. Egyrészt mert a munkavállalók prioritása világszerte a kiesett bevételeik visszaszerzése lesz, nem pedig az, hogy szabadságot kérjenek és utazzanak. Másrészt bizalom kell minden desztináció meglátogatásához, el kell hinni, hogy egy hely mindenki számára újra biztonságos. Tehát hiába állna helyre a rend nyár végén, ősz elején, az már „holtszezon” lesz, így újabb bevétel nélküli hónapok jönnek.

- A szakmai szervezet szerint hogyan könnyíthetnék meg az idegenvezetők dolgát a döntéshozók?

- Egyrészt azt kérjük tőlük, hogy a 7990 TEÁOR számú idegenvezetőket mentesítsék a KATÁ-s átalányadó megfizetése alól. Állapítsanak meg számukra bérminimumot, kompenzációt, vissza nem térítendő támogatást a nyugati országokhoz hasonlóan. Az olasz kormány például egyszeri, „Una Tantum” 600 eurós segélyt nyújt a turizmusban dolgozó „szabadúszóknak”, de támogatást kapnak kiesett bevételeik miatt az írországi kollégák is. Másrészt szeretnénk elérni, hogy a mostani helyzetre tekintettel mentesítsék az idegenvezetőket az iparűzési és iparkamarai adófizetés alól.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Soha nem látott aranyárra számíthatunk
A recessziós félelmek is motiválják
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Beporzók napja
Jó lesz csütörtökön Vácrátóton

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--