Gyilkos lavina az Alpokban, 4 ember meghalt

Az alpinisták vezetője túlélte a hóomlást

[szorenyi.p] publikálva: 2013-03-05 21:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Négy alpinista életét vesztette kedden a francia Alpokban. A későbbi áldozatok egy magashegyi vezetővel haladt az egyik csúcs felé, amikor délután fél négy körül elsodorta őket egy lavina. Az alpinisták a 2604 méter magasan fekvő Goulotte des Enfers elnevezésű jégfolyosón haladtak felfelé. Egyedül a vezető élte túl a balesetet, ő értesítette a hegyi mentőket.


Jacques Quastana prefektus, aki a helyszínen követte a mentést, elmondta: a négy alpinistát több száz méterre elsodorta a lavina. A csendőrség helikoptere egyébként az óránkénti 100 kilométeres erősségű szél és a rossz látási viszonyok miatt nem tudott a baleset közelében leszállni. Egy közeli településen, Crévoux-ban landoltak, ahonnan a mentők gyalog mentek a helyszínre. Ott azonban a négy alpinistán már nem tudtak segíteni.

A felnőtt áldozatok állampolgársága egyelőre nem ismert, de a France 2 közszolgálati televízió híradója úgy értesült: ketten közülük a franciaországi Rennes városából származnak. A hegyi vezetőt, aki túlélte a balesetet, sokkos állapotban kórházba szállították.

A lavinák és a havazás megfigyelésével foglalkozó országos egyesület datai szerint a szezon kezdete óta 13-an vesztették életüket lavinaomlásban Franciaországban. A mostani volt idén eddig a legsúlyosabb tragédia.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Őrzik a békákat!
Új védett láp Budapesten
PÉNZTÁRCA
Bankolás korlátok nélkül
Észrevétlen figyelem a sérült embereknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hol a legolcsóbb a nyaralás?
Romániában és Bulgáriában megéri szabadságolni
RECIKLI
Mocsárban terem a pénz!
Kiváló befektetés az energiafűz

Itt jártunk: Tatár köztársaság

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
Aruba 1. május 25. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Aruba 2. rész május 26. szombat 10:05 Világszám - Inforádió
10:35 Világszám - Inforádió
ism.
Közösség
Nap lánya

Egyre vonzóbb a vörös színésznő

Szófelhő / Archív
--