Végre kulturáltan várhatunk a fapadosra is

Felszámolják a bádogvárost Ferihegyen

[Kail] publikálva: 2020-01-15 14:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Átadták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasmólóját szerdán, ahol a diszkont légitársaságok utasai kényelmesen várakozhatnak, amíg beszállhatnak repülőgépeikbe; ezzel egy időben az eddigi, kényelmetlen "bádogvárost" pedig elkezdi lebontani a repülőtér üzemeltetője.


Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a helyszínen azt hangsúlyozta, hogy a diszkont utasok kiszolgálásának eddigi minősége az "emberi méltóságot sértette", ennél többet érdemelt Budapest, amely Európa légiközlekedésében fontos ponttá vált. Megjegyezte, hogy a repülőtér üzemeltetőjével komoly csatákat vívtak, de ennek most meglett a "gyümölcse".

A fél év alatt felépített, 5500 négyzetméteres, egyszintes, hűtött-fűtött épületben a pihenő- és várótér mellett étel- és italvásárlási lehetőség is lesz, három nagy kapacitású mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz is szolgálja majd az utasok kényelmét.

A tesztüzem után az új épület január 17-étől szolgálja ki a forgalmat, a régi épület bontását azonnal megkezdik, hogy a most átadott épület további bővítését is elindíthassák. Ennek részeként a terület 11 500 négyzetméterre nő és a most meglévő 6 kapu mellé további két gyalogos és hat, buszos beszállításra is alkalmas kaput építenek fel. A beruházás teljes költsége 8,3 milliárd forint, amelyet a Budapest Airport kizárólag saját erőből finanszíroz.

Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta, ennek az épületnek nyolc éve kellett volna felépülnie, de megörököltek egy "áldatlan" állapotot, amelyet a repülőtér privatizálása okozott. Ezt Fürjes Balázs az elmúlt harminc év egyik legfelelőtlenebb privatizációs lépésének nevezte.

Hozzáfűzte: a repülőtér üzemeltetője az elmúlt két évben 35 milliárd forint profitot vett ki, és leszögezte, ha az állam működtetné a repülőteret, sokkal magasabb színvonalon végezné ezt a feladatot.

Az államtitkár elmondása szerint a Budapest Airport új menedzsmentje elődjénél sokkal nyitottabb az együttműködésre a kormánnyal, ez is kellett ahhoz, hogy megállapodjanak a repülőtér meglévő épületeinek színvonalasabbá tételében és a jövőbeni fejlesztésekről. Kérdésre elmondta, januárban elkészül a gyorsforgalmi út fejlesztésének tanulmánya, amelyet a fővárosi közfejlesztések tanácsa elé visznek, ha megállapodnak a fejlesztési irányokról, akkor megkezdődhet a tervezés.

A gyorsvasúttal kapcsolatban azt mondta, érvényes építési engedéllyel rendelkeznek, de a projekt csak uniós forrással együtt valósítható meg, ebben pedig még van tennivaló.

Gerhard Schröder, a Budapest Airport elnöke hangsúlyozta: a repülőtér nem tud fejlődni Budapest nélkül, és ez fordítva is igaz, ezért  is működnek együtt, és fejlesztik a kiszolgáló létesítményeket. A forgalom idén új rekordot ért el, 16,2 millió utast kezeltek, 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Életre kelt a Nagyvárad melletti tó
Addig jó, míg nincs turista
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Pech Rióban
Gyalogolhat, ha látni akarja
RECIKLI
Már a tünetek előtt figyelmeztethet
A koronavírusra is reagálhatnak az okoseszközök

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--