Fiatal szlovákiai magyar színésznő sikere

Bárdos Judit a legjobb női főszereplő

[j.protic] publikálva: 2012-04-18 13:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Pozsonyban ünnepélyes keretek között átadták a legrangosabb szlovák filmdíjakat A Szlovák Filmakadémia Slnko v sieti - Nap a hálóban elnevezésű díját a legjobb női főszereplő kategóriájában egy fiatal felvidéki magyar színésznő,Bárdos Judit kapta meg.


A 24 éves tehetséges színésznő A ház című cseh-szlovák koprodukcióban készült filmdráma Eva figurájának megformálója. A pozsonyi Színművészeti Főiskola hallgatójának idén nem ez volt az első díja az alakításért. Nemrégiben megkapta Szlovákia legrégibb nemzeti filmművészeti díját, az Igricet, az Artfilmfest fesztiválon pedig Kék Angyal-díjjal jutalmazták.

A legjobb film kategóriában A ház című film győzött, mely összesen hat elismerést szerzett, beleértve a legjobb forgatókönyv díját is. A legjobb rendező Martin Šulík, a Cigány című film rendezője lett, filmje egyébként a legjobb zene, a legjobb vágás, és a legjobb operatőr díját is elvitte.

A 2004 óta kétévente átadásra kerülő díjat idén 17 kategóriában osztották ki a 2010 és 2011-ben készült szlovák alkotások között.

A ház Bárdos Judit első mozifilmje. A színésznő 1988-ban született Pozsonyban, jelenleg a szlovák Színművészeti Főiskola negyedéves hallgatója. Édesapja Bárdos Gyula sokáig az MKP parlamenti frakcióvezetője volt, jelenleg a párt országos tanácsának az elnöke. Édesanyja, Bárdos Ágnes, a közszolgálati televízió magyar adásának munkatársa.

A fiatal tehetség már több előadásban is bizonyított, többek között a Szlovák Nemzeti Színházban.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vegyen vodkát Csernobilból!
Tudósok ajánlják
PÉNZTÁRCA
Miért (nem) váltanak bankot a magyarok?
Ragaszkodunk a megszokott pénzintézetünkhöz
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Csoda a Notre Dame-ban
Ott vannak az Operaház és a Louis Vuitton tetején is

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--