Ezért lesz szilveszterkor telt ház!

A legkedveltebb városok az ünnepi időszakban

[Ujvári] publikálva: 2019-12-28 09:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ahogyan karácsonykor is, szilveszterkor is telt ház várható a hazai szállodákban. A magyarok mind az ország határain belül, mind azon kívül szívesen utaznak az ünnepi időszak alatt is. A kedvelt úti célok között olyan világvárosokat találunk, mint Párizs, Barcelona, és Dubai, ami az utóbbi időben lett igazán nagy sláger.


Az ünnepi időszakokra érdemes jóval korábban foglalni. Míg régen elég volt egy hónappal az utazást megelőzően keresgélni, addig manapság inkább három, négy, öt hónap az ajánlott, de nem ritka, hogy csak a fél évvel korábbi foglalás esetebén tudjuk biztosítani azt, hogy az általunk választott szálláson legyen szabad hely.

A hozzánk érkező vendégek legkeresettebb szállásai a wellness szállodák. Rengeteg szlovák, lengyel, osztrák érkezik ilyenkor. A korábbi időszakhoz képest többen érkeztek hozzánk karácsonyozni, és szilveszterkor is ez várható, a szállások 99%-a már telt házas. A határ menti országok vendégei mellett, népszerű desztinációnak számítunk az angol és a német turisták körében is. Sőt! Az utazási trend olyannyira megváltozott az utóbbi időben, hogy a magyar főváros elsődleges célállomás lett az ázsiai turisták körében.

A közösségi média forradalmasította a hírközlést. A Budapesten járt turisták kommentjei alapján egyre többen hallanak rólunk. Akik itt voltak, azok jó hírét keltik a magyar fővárosnak, amivel ár-érték arányban elégedettek a turisták, nem is beszélve az épített örökségéről - mesélte Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró, utazási szakértő az M1 csatornán.

Míg belföldön a wellness szállodák, vagy éppen az elszeparáltabb szállások számítanak népszerűnek a magyarok körében, attól függően, mekkora társasággal búcsúztatjuk az újévet, addig a külföldi kedvelt helyek listán megtaláljuk még Prágát, Bécset, Berlint, Krakkót, Rómát, Londont, s ezek mellett olyan egzotikus ország városait is, mint Thaiföld, ami az utóbbi időben egyre népszerűbb úti cél.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bekeményítettek az Everesten
Kevesebb szemetet és holttestet akarnak
PÉNZTÁRCA
Neked mi lóg a konyhádban?
Neki egy egész vagyon lógott, csak nem tudta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Bálnafesztivál Japánban
Tudják, de csinálják
RECIKLI
Ez lett az év hazai kerékpárútja
Családoknak egynapos kirándulásra

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--