Népviseletben a nyeregbe
[Kail] publikálva: 2018-07-11 17:19:00 | Nyomtatás
Mind a magyarságot, mind a székelységet a magyar anyák tartották meg, ezért köszönetet kell mondjunk nekik - jelentette ki szombaton Csíkszeredában a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Potápi Árpád János részt vett Csíkszerdában az Ezer székely leány napja elnevezésű rendezvényen, amelyen beszédet is mondott. Az MTI-nek elmondta: ennek a nagymúltú rendezvénynek a fő üzenete elsősorban a hagyományok megőrzése és továbbadása, de mivel ez a székely leányok és asszonyok találkozója, amelyen a férfiak is résztvesznek, "nyugodtan mondhatjuk, hogy a családok ünnepe".
Úgy vélte, ez a találkozó alkalmat ad arra, hogy köszönetet mondjunk a magyar és a székely anyáknak azért, hogy megtartották a magyar nemzetet. Hangsúlyozta: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a magyar családok bővüljenek és biztonságban legyenek. Hozzátette: az Ezer székely leány napja rendezvény kiemelkedő a külhoni magyar családok éve alkalmából.
Hangsúlyozta: a találkozón először vett részt államtitkárként és Tolna megye küldöttsége révén, hiszen több magyarországi polgármester, közgyűlési elnök és képviselő is jelen volt. Az államtitkár bejelentette, hogy szeptember 1-jén Hargita és Tolna megye felveszi a testvéri kapcsolatot.
Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke a rendezvényen elmondta, hogy a csaknem száz évvel ezelőtt megtartott első találkozón az akkori aktuális problémákra kerestek megoldást, ennek megfelelően ma is ugyanezt kell tenniük.
A Domokos Pál-Péter néprajztudós által kezdeményezett Ezer székely leány napját 1931-ben tartották meg először. A kommunista diktatúra idején betiltott közösségi rendezvényt 1990 óta ismét évről évre megszervezik. A több ezer résztvevőt és érdeklődőt vonzó egész napos esemény Csíkszereda főterén kezdődött, majd a népviseletbe öltözött tömeg felvonult a csíksomlyói nyeregbe.Grüman Róbert, Kovászna megye tanácsának alelnöke, aki 350 háromszéki hagyományőrzővel érkezett Csíkszeredába, kiemelte: kezdetben csak a nőket szólította meg a rendezvény, de mára igazi közösségi ünneppé vált. Hangsúlyozta: az a legfontosabb cél, hogy Székelyföld fenntartható és élő környezet legyen a felnövő nemzedékek számára.
Fotó: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás