Ez volt az első járványmentes nap Venetóban
Több mint 3 hónap után
[Kail] publikálva: 2020-06-07 20:12:00 | Nyomtatás
Az első járványmentes nap volt a koronavírus-betegség olaszországi terjedésének egyik kiindulási pontjaként ismert Venetóban. Az egész országban 53 beteg halt meg egy nap alatt a polgári védelmi hatóság vasárnap esti adatai szerint, és százkilencvenhét új fertőzöttet szűrtek, többségüket továbbra is Lombardiában.
A járvány egyik gócpontjának számító Venetóban több mint három hónap kellett az új fertőzöttek és a halottak napi számának lenullázásához.
A tartományban terjedt el elsőként a koronavírus-járvány: február 23-án vesztegzár alá helyezték VoEuganeo kisváros 3500 lakosát.
A majdnem 5 millió lakosú tartományban azóta több mint 19 ezer fertőzöttet szűrtek, jelenleg valamivel több mint tizenkilencezer a betegek száma. A halottak száma megközelítette a kétezret.Olaszországban 32 264-re csökkent az aktív fertőzöttek száma, miközben a gyógyultaké 165 ezer fölé emelkedett. Kórházban valamivel kevesebb mint ötezer beteg van, 287-en intenzív osztályon. Utóbbiak száma márciusban megközelítette a négyezret.
A halottak száma az utóbbi egy nap alatt 53-mal emelkedett.
A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek mennyisége elérte a 234 998-t. Az új fertőzöttek száma - a halottakat is számolva - egy nap alatt 197-tel emelkedett, ebből 125 esetet Lombardiában szűrtek.
Rómában lezártak egy idős betegeknek fenntartott rehabilitációs intézetet, miután egy páciens meghalt az új koronavírus-fertőzésben, további 35 személy pedig pozitívnak bizonyult, köztük az egészségügyi személyzet tagjai és a betegek rokonai. Domenico Arcuri járványügyi kormánybiztos egy vasárnapi interjúban elmondta, hogy az utóbbi nyolcvan napban 390 millió szájmaszkot osztottak szét a kórházakban és a lakosság között. Arcuri hangsúlyozta, hogy a járványgörbe folyamatos laposodása nem jelenti a vészhelyzet elmúlását. "Az olasz egészségügy viszont sokkal felkészültebb, mint a járvány terjedésének kezdetekor, amikor tehetetlenül és fegyvertelenül álltunk" - jelentette ki, hozzátéve, hogy jelenleg kétszer annyi intenzív hely áll rendelkezésre mint február végén. Megjegyezte, hogy feladatnak most a tünetmentes pozitívak felkutatása számít. Hétfőtől kísérleti jelleggel négy olasz tartományban indul el az Immuni nevű kontaktkereső mobilalkalmazás, amelyhez eddig 4 millió olasz csatlakozott.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás