Esti randevúk az állatkertben

Kukkants be a kulisszák mögé!

[Kail] publikálva: 2019-03-27 09:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Csütörtöktől elkezdődik az esti séták szezonja a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahova a kert kulisszái iránt érdeklő látogatókat várják előzetes regisztráció után.


Az Állatkerti Alapítvány szervezésében kéthetente csütörtök esténként meghirdetett program évek óta nagy népszerűségnek örvend, idén pedig számos új helyszínt is bekerül az esti program állomásai közé.

A szervezők a résztvevőknek állatkerti hátizsákkal, elemózsiás csomaggal is készülnek a csaknem háromórás programra.

Az érdeklődők megtekinthetik például az állatorvosi rendelőt vagy a takarmánykonyhát, a gondozók egészen közelről bemutatják a legkülönlegesebb állatokat, de még az akvárium egyébként láthatatlan részét is be lehet majd barangolni.

Az eddigi évek során a program résztvevői jártak már a zsiráfok fellegvárában, kézbe vehették az óriáskígyót, és megismerkedhettek Gézával, a tapírral is.

A sorozat csütörtökön kezdődik és egészen szeptember 26-ig tart, rossz idő esetén a sétát másnap rendezik meg.

A programra jelentkezni személyesen az Állatkerti Ajándékboltban, vagy elektronikusan az info@allatkertialapitvany.hu email címen lehet.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Megszűnik egy dohányos Kánaán
Bekeményítenek Montenegróban
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Felújított szabadstrandok nyíltak Siófokon
Itt a 21. század és mégsem kell fizetni
RECIKLI
Légzéskönnyítés Forma 1-es segítséggel
Egy hét alatt fejlesztették

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--