Gyönyörűségek várják a tiszai hajózókat

Elindulhat a turistahajózás a folyón

[seifert.p] publikálva: 2020-05-24 16:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Minden feltétel adott Magyarországon is a nyaralóhajózás elindulásához, amely Európa tizennégy országában már működik - mondta az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos Tiszafüreden.


Révész Máriusz a tiszai nyaralóhajó-program 2020-as szezonnyitó sajtótájékoztatóján elmondta: a Mahart Zrt. által létrehozott nyaralóhajó-program, a kedvtelési célú belvízi hajózás egy újabb turisztikai lehetőség, amely hajóvezetői engedély nélkül vezethető, szállást is nyújtó, lassú járású motoros hajókon teszi lehetővé az önálló nyaralást.

Hozzátette, hogy az összkomfortos hajók képesítés és jogosítvány nélkül vezethetők, azonban a bérlés előtt elméleti illetve gyakorlati oktatáson kell részt venni.

Révész Máriusz elmondta, a nyaralóhajó program további célkitűzése a Tisza-tó, a Felső-Tisza és a Bodrog vízi turizmusának fellendítése. A hajózáson kívül a vízi út környezetében egyéb aktív kikapcsolódási lehetőségek is illeszkednek a programhoz: a környék bejárása kerékpárral, úszás-strandolás, kajakozás, horgászat, lovaglás, kirándulás mind fontos szerepet játszanak a szabadidő aktív, tartalmas eltöltésében.

A vadonatúj, 20 egységből álló magyar flottát az Estivale család Quattro, Sixto és Octo típusai alkotják. A 2-4-8 személyes hajók mindegyike két ággyal kiegészíthető. A nyaralóhajó programnak jelenleg két báziskikötője van: Kisköre (Tisza-tó) és Tokaj. Mindkét kikötőben 10-10 hajó várja majd a vendégeket. A kiskörei báziskikötő szeptemberre készül el, addig is a MAHART a Köre Kikötő meglévő infrastruktúráját biztosítja az érkező vendégeknek. A Tokaj báziskikötőt vasárnap adják át hivatalosan.

Környei Balázs, a MAHART Magyarországi Nyaralóhajózás Program vezetője elmondta: a nyaralóhajós útvonal idén a Tisza-tavat, a Felső-Tiszát Dombrádig és a Bodrogot Sátoraljaújhelyig foglalja magába. A MAHART a teljes hajózási útvonalon végez kikötőfejlesztéseket, számos kikötési pont lesz elérhető a hajós turisták számára. 2019-ben 12 kikötési pont épült meg, idén pedig további hat építése zajlik - számolt be.

Környei Balázs elmondta: az idei szezon július 1-jén indul azok számára, akiknek van hajóvezetői engedélyük, augusztus 1-től pedig már azoknak is, akiknek nincsen engedélyük.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Ötezreseket adott az ezresek helyett az ATM
Bankrablás miatt a pénzfelvevőt perbe fogták
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Zágráb csak egy ugrás
Mediterrán hangulat, ismerős ízek
RECIKLI

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2020.09.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I.
2020.09.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus II.
2020.09.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I. ism.
Közösség
Nap lánya

A pasija a sminkese

Szófelhő / Archív
--