Elnöki medvéket mentettek meg Ukrajnában

14 éve szenvedtek az állatok a rossz körülmények között

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-09-24 16:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Sikeresen kimenekített a héten két barnamedvét a nyugat-ukrajnai elnöki rezidenciáról a Négy Mancs nemzetközi állatvédő szervezet, amely saját medverezervátumába szállította át a ragadozókat.



Leo és Melanka 14 évig élt fogságban a Lvivtől délkeletre fekvő szinyohorai elnöki rezidencián, ahol az évek alatt az ország számos vezetője megfordult találkozók, nyaralás és vadászat céljából és szemtanúi voltak a két állat sorsának - olvasható a szervezet honlapján. A hatóságok szerint a medvéket még kölyökkorukban, kimerülten és magukra hagyva találták 2006-ban, mielőtt Szinyohorába költöztették őket. A két medvét egy szűkös és koszos betonkifutóban tartották. Az ingerszegény környezetben egyetlen növény sem volt, az állatok itató- és etetőtartályai piszkosak voltak. A medvék minden idejüket betonon töltötték, semmi sem védte őket a naptól és az esőtől.

A Négy Mancs az elmúlt években többször is megpróbálta már elszállítani az állatokat, ám a hatóságok ezt minduntalan megakadályozták, míg végül a szervezetnek ezen a héten sikerült kimenekítenie az állatokat és saját, domazsiri medverezervátumába szállítani őket. A medveotthon munkatársa, Ihor Nikolin szerint Leót és Melankát beoltották és chipet is kaptak indulás előtt, és alapos orvosi kivizsgáláson fognak átesni, amint sikerült megszokniuk az új otthonukat.

Az eddigi rossz körülményeik miatt az állatok egyelőre abnormális viselkedést mutatnak, ám most lesz idejük pihenni és megkapnak minden szükséges ellátást. Ukrajnában a becslések szerint 80 medve él fogságban, rossz körülmények között, többségüket vendégcsalogatóként használják éttermek mellett vagy cirkuszokban és csaknem 20 példányt vadászhelyeken tartanak.

Ukrajnában 2011 óta törvényileg tilos magáncélra medvét tartani, kivéve, ha a tulajdonosnak hivatalos engedélye van az illetékes hatóságtól, és az állatot annak biológiai szükségleteit kielégítő körülmények között tartja. A törvény betartatásának hiánya miatt azonban a ragadozókat még ma is adják-veszik és szaporítják őket.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Megszűnik egy dohányos Kánaán
Bekeményítenek Montenegróban
PÉNZTÁRCA
Nőttek vagy csökkentek az árak a horvátoknál?
Velencéből szivárognak el a lakók
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jönnek a személyre szabott szállodák
A Hilton szerint nem ismerünk rájuk
RECIKLI
Idén más lesz Budapesten a karácsony
Ez várható a város legmenőbb utcáiban

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--