Egy fiú a kamera két oldalán

A szabadság mindenek előtt

[V.J.] publikálva: 2015-01-09 06:03:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mi lehet izgalmasabb, mint amikor egy befagyott tavon egy igazi balin akad az ember horgára. Esetleg a lovaglás, a szabadság igazi élménye? Berki Sanyinak volt része mindkettőben.


Sanyi imádja a szabadság érzését és a hobbijai között is csak ilyeneket találunk. Azért az sem lehetett rossz, amikor filmet forgatott a barátaival. Így aztán kipróbálhatta, milyen érzés a kamera másik oldalán lenni. Most még nem beszél a karrierről, azt mondja erre elég lesz tíz év múlva visszatérni. Teljesen igaza is van. Amikor azt mondja, hogy gazdagságra vágyik akkor leginkább boldogságra és élményekben teli életre gondol. A tapasztalatokból tanulni kell, nincs ez másképp a párkapcsolatokban sem.

Egyszer egy okos ember azt mondta neki, hogy azzal a valakivel, aki a tükörben áll előttünk, igyekezzünk jóban lenni, mert még baromi sok időt fogunk vele eltölteni. Sanyi ezzel teljesen egyet ért, hiszen ez nem csak arra vonatkozik, hogy fogadjuk el a külsőnket, és szeressük, hanem természetesen arra is, hogy ismerjük meg saját magunkat, és tanuljuk meg kezelni rossz illetve jó tulajdonságainkat.

Tíz év múlva megbeszéljük!

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Réka, a sokoldalú Mikulás

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Drágább lesz Berlin felé repülni?
Bezárja Berlin-Budapest járatát a Lufthansa
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Elektromos járgánnyal a halottak között
A horvátok kímélik a környezetet a legszebb temetőjükben

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

2. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

3. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

4. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

5. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

6. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

7. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

8. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

9. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

10. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

Műsoraink
2020.05.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Horvátország vírus után
2020.05.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Görög nyaralás
2020.05.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Horvátország vírus után ism.
Közösség
Nap lánya

Gyilkos szépség

Szófelhő / Archív
--