Dubaj, a kalandok elérhető földje

Játék és csillogás

[Kail] publikálva: 2018-03-28 19:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Valamikor a luxus szinonimája volt. Jóllehet csillogásából mit sem veszített, ma már jóval elérhetőbb desztináció lett Dubai. Ahova gyerekekkel is érdemes elindulni. Eláruljuk, miért.


Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy kis halászfalu, melynek lakói gyöngyökért merültek alá a csillogó kék tenger vízébe. Egészen jól megvoltak ezzel, mígnem a 20. század első harmadának vége felé a nagy gazdasági válság szét nem rombolta a gyöngypiacot. Próbálkoztak ekkor kereskedelemmel - inkább kevesebb, mint több sikerrel. Mígnem 1966-ban történt valami, ami felismerhetetlenül és örökre megváltoztatta Dubajt. Olajat találtak és az vibráló, élénk metropolisszá varázsolta a várost. Röpke évek alatt sugárutak épültek a homok helyén, aztán mesterséges szigetek a tengerben. Dubaj a kifinomultság, az üzleti világ, a modernség, az okos város jelképe lett - ma már jóval több külföldivel, mint őshonos helyivel.

Az idő múltával folyamatosan igyekszik újradefiniálni magát, hogy a virágzás ne érjen véget az olajkorszakkal. A smart technológiák mellett a turizmusban látják a legnagyobb fantáziát a város vezetői. Egymás után hozzák létre a legeket, hogy vonzóvá tegyék mindenki számára Dubajt. Kalandot kínáljanak kicsiknek és nagyoknak. Például a szafari parkkal, amely nemrégiben váltotta fel az állatkertet, ahonnét csaknem ezer lakót költöztettek át ide, a réginél sokkal jobb körülmények közé. A száztizenkilenc hektáros új park összesen 2500 állatnak ad otthont, 250 fajból. Számos idősebb állat itt a lehető legjobb körülmények között élheti „nyugdíjas” éveit, ők a nagyközönség számára nem látogathatók. Némely állat pedig részt vesz majd egy nemzetközi programban, ahol egyes fajok kritikusan lecsökkent egyedeit próbálják szaporítani és megmenteni a kipusztulástól. Amelyiket lehet, természetes élőhelyeikre igyekeznek majd visszatelepíteni. De a lényeg, ami helyben élvezhető, az afrikai, arab, ázsiai és nyitott szafari falu. Mindegyik külön-külön is látogatható, de a legnagyobb élményt persze együtt nyújtják. Aki pedig igazi szafarira vágyik, az ilyenre is indulhat a sivatagban.

Aztán ott van a világ legnagyobb fedett kalandparkja, az IMG. Ahol Marvel figurákkal vagy a Cartoon Networkön megismert kedvenceinkkel találkozhatunk és játszhatunk, megcsodálhatjuk akció közben a Pókembert, a történelem előtti időkbe utazhatunk, hogy dinókkal múlassuk az időt.  Az IMG sétányon interaktív szenzációk várják a gyerekeket és a felnőtteket.

De vannak más témaparkok is Dubajban, más szenzációs attrakciókkal - például legóvilággal vagy az indiai filmgyárak inspirálta Bollywooddal. A legó a fő ihletője a Legoland vízi parknak is, amely csúszdáival és más játékaival főként a 2-12 évesekre fókuszál.

Korosztálytól függetlenül bűvöli el a látogatókat a város idén megnyílt legújabb attrakciója, a Frame, vagyis a Keret. A 150 méter magas és 93 méter széles konstrukció gyakorlatilag két torony, melyeket száz négyzetméteres híd köt össze, a közepén 25 négyzetméteres üvegpanellel. Erről körpanoráma nyílik, lábunk alatt egész Dubai.  Melyről a földszinti múzeumban azt is megtudhatjuk, hogyan változott apró halászfaluból metropolisszá.

A La Mer pedig az a hely, ahol a lábujjaink között pöröghet a homok, miközben hajunkba belekap a szél. A homokos strandon akár selyemcukor színű csúcsos kabinokat is bérelhetünk, a gyerekeket óriási játszótér és ugrálópark várja, hatalmas légpárnás trambulinnal. Készül már a mozi és a vízi park is, de még shoppingolni is lehet.


Egy szó, mint száz: öt és fél óra repülés után igazán barátságos világ vár bennünket, amikor landolunk Dubajban. Az út könnyen kipihenhető, induljunk bármerre is. Földön vagy vízen, a nyüzsgő nagyvárosban, a tengeren vagy a sivatagban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
90 km bicajozás a Börzsönyben
Egy politikus fontosnak tartotta, hogy beszédet mondjon
PÉNZTÁRCA
Dacia lett a pápamobil
A múltkor még Lamborghini volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Európa gyorsabban közlekedik
Budapest a 19., Berlin a király
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--