Bezártak két párizsi iskolát

Kimutatták a Covid-19 fertőzést

[Ujvári] publikálva: 2020-06-25 12:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Bezártak két párizsi általános iskolát elővigyázatosságból, miután koronavírusos eseteket tártak fel, de járványgóc nem alakult ki egyik helyen sem - közölték szerdán a francia egészségügyi hatóságok alig két nappal azután, hogy ismét kötelezővé tette a kormány a bejárást az iskolákba a július eleji tanévzárásig.


Kedden a fővárosi 12. kerületben található, 180 tanulót fogadó Lamoriciere iskolát "elővigyázatosságból" zárták, miután három Covid-19 fertőzéses esetet tártak fel, de azt nem hozták nyilvánosságra, hogy gyerekek vagy pedig tanárok koronavírus-tesztje bizonyult pozitívnak.

A hatóságok szerint, miután a három esetet június eleje és hétfő között tárták fel, nincs szó járványgócról. A bezárás addig van érvényben, amíg az egészségügyi vizsgálatok le nem zárulnak, és a hatóságok nem döntenek a további szükséges intézkedésekről. Egy másik általános iskolát, a 4. kerültben található Renard-t szerda délelőtt zárták be, miután a kétszáz tanulót fogadó intézményben egy fertőzöttet találtak. Az iskola nem nyit meg július 7. előtt.

A regionális hatóságok szerint nem tudni több olyan iskoláról a párizsi régióban, ahol kimutatták a Covid-19 fertőzést.

A párizsi Pasteur Intézet eközben szerdán a harmadik tanulmányt adta ki az első franciaországi járványgócról, a Párizshoz közeli Crépy-en-Valois-ról, amely azt bizonyítja, hogy a kisiskolásoknál a betegség enyhe tüneteket vált ki, és a gyerekek kevéssé fertőznek.

"A kisgyerekeknél a SARS-CoV-2-vírus okozta betegség lefolyása inkább tünetmentes, vagy kevés és enyhébb tünetet (hasmenés, fáradtság) produkál, és nincs bizonyíték arra, hogy ezek a gyerekek iskolai környezetben továbbadják a betegséget" - olvasható a MedrXiv.org. portálon megjelent cikkben. A kutatók a járványgóc iskolái tanulóinak és a velük kapcsolatba került embereknek, szülőknek, hozzátartozóknak, tanároknak és egyéb iskolai dolgozóknak a vérében vizsgálta az antitestek jelenlétét, és ez alapján vont le követeztetéseket.

Franciaország a koronavírus-járvány egyik fő európai gócpontja volt: kedd estig 29 720-an vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben, de az elmúlt héten harminc alá csökkent a napi halálozások száma. Kórházban még 9 491 beteget ápolnak, közülük 682-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az április eleji tetőzéskor tízszer ennyi fertőzöttet ápoltak az intenzív osztályokon. A járvány kezdete óta 161 267 fertőzöttet regisztráltak, és még kedden is 517 új esetet tártak fel, de a járványügyi korlátozások május 11-én megkezdett fokozatos feloldása óta nem kapott új erőre a fertőzés, a kórházi kezelésre szorulók száma egyenletesen csökken.

 

 

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hőségriasztás Budapestre, majd jön a hideg
Szélsőséges időjárás Magyarországon
PÉNZTÁRCA
A durvánál is durvább válság jöhet
A Fitch még pesszimistább, mint eddig volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Agyő, másnaposság!
A finnek kitalálták

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--